Meglátta, megszerette, megközbeszerezte. Kovács Ferenc közpénzből olyan luxus szolgálati autót vetetett magának, amilyen még a minisztereknek sem jár – írta meg az Átlátszó a nyíregyházi fideszes polgármester autóvásárlási ügyét.

A történet furcsaságát nem is a gáláns közpénz-herdálás adja, hanem hogy ezúttal még a látszatra sem sikerült adni: a kevés híján 10 millió forintba kerülő Audi A6-ost már február 3-án látták a polgármesteri hivatal parkolójában, miközben közbeszerzést csak egy héttel később írtak ki autóvásárlásra. Amin (további két hétre rá) hogy, hogy nem, ennek az Audinak az ajánlata "nyert",

speciálisan erre a márkára és típusra kiírt meghívásos közbeszerzési eljárásban.

Az Átlátszó közérdekű-adatigényléssel próbált érdeklődni a fideszes önkormányzatnál a vásárlás részleteiről, de csak az ilyenkor szokásos csuklózatatásba ütköztek, míg nem egy hirdetési oldalon sikerült fellelni az egyébként használt, de újszerű gépkocsi hirdetését.

A 10 milliós Audi tetszett a nyíregyházi polgármesternek

A dátumokat egyeztetve végül kiderült, hogy már jóval azelőtt beleült Kovács a kiszemelt luxusautóba, hogy az önkormányzat illetékesei egyáltalán "elbírálták" volna az "ajánlatokat".

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Pont ott polgármester, ahol az iskolában éheznek a gyerekek, ahol
a kórházakban kevés az orvos, ledöl a fal és az ápolónök
menekülnek külföldre...Ennek aztán kell a 10 millás szolgálati
verda, hogy a benzinpénzröl ne is beszéljünk...
Troll elvtársak, hol a bánatos f...ban vagytok ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fradigege
Csabai Lászlóné segge alatt is egy Audi volt. Anno. Hagyjuk már.
volvós
Közbeszerzés ???
Aha, értem, Semmi munka, és közbe...szerzés !!
qrfly
HÁTMIJAFßßAL JÁRJON???

gyalog ??? biciklivel / mint a norvég király ?? / nanemá!!

MERT MEGÉRDEMELJÜK!!! / FŐLEG AZ A SOK HÜLYE AKI RÁSZAVAZOTT!!
Toby
A gengsztercsürhe megtanulta, hogy már a látszatra sem érdemes adni, a gyapjasok úgyis beveszik, a többi meg nem számít ! Meg a közpénz sem számít ! Úgy tűnik, a szokásos, csürhedemokrácia útján jártak !
vonotok
@justhpeter: Sajnálom is az ökröket.
prime777
Mert neki jár a 10 millás Audi!
Mire vár még a nép?
Miért nem takarítjuk már ezeket a mocskokat el?
Nem igaz,hogy nem nyílik ki a bicska senki zsebében sem most már.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.