A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 24 éves nővel szemben, aki a vád szerint 2014 novemberében korábbi munkahelyén, egy budapesti éjszakai klubban egy vitát követően dulakodni kezdett egy másik táncosnővel, akit ennek során késsel többször megszúrt.

Durván összeverekedett két éjszakai pillangó, vér is folyt

A vádlott egy 24 éves budapesti nő, aki az elkövetés helyén, a budapesti éjszakai klubban korábban táncosnőként dolgozott. Kora hajnali órákban megjelent a klubban, hogy az ott lévő holmiját elvigye és beszéljen a bár vezetőjével.

A Fővárosi Főügyészség közleményében így írta le az eseményeket:

"A vádlott a pultnál ülve várakozott, amikor odalépett hozzá a bárban táncosnőként dolgozó, ittas állapotban lévő sértett és vitát kezdeményezett vele, amelynek során kölcsönösen veréssel fenyegették egymást. Amikor ezután a sértett visszament az öltözőbe, a vádlott a táskájából elővett egy kést és a másik nő után ment.

Az öltözőbe érve a vádlott rátámadt a sértettre, dulakodni kezdett vele, amelynek során a kezében lévő késsel testszerte több alkalommal megszúrta őt. A sértett bántalmazásának a bár alkalmazottai vetettek véget, elvették a kést a vádlottól, aki ezután visszaült a bárpulthoz.

A sértett ekkor kijött az öltözőből és ismét vitatkozni kezdett a vádlottal, majd felkapott egy széket és azzal támadólag megindult a vádlott felé, a személyzet azonban visszatartotta őt. A vádlott ekkor ismét magához vette a kést és az azzal a sértett felé indult, a jelenlévők azonban őt is lefogták."

A Fővárosi Főügyészség a 24 éves nőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Külföldi munkavállalók újra itthon:
- Hello K*
- Szia K*
- Hogy vagy K*?
- Megvagyok K*!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.