A Fidesz-frakció szerint azok, akik ma a pedagógusokat tolják maguk előtt, kormányzásuk alatt "több száz iskolát zártak be, utcára tettek több ezer pedagógust és elvettek tőlük egyhavi bért".

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója pénteki közleményében arra reagált, hogy Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke ugyancsak pénteken azt mondta: pártja mindenkit a pedagógusok melletti szolidaritásra és arra buzdít, hogy vegyen részt a március 15-ei Kossuth téri tüntetésen a fővárosban: 

A kormány – ahelyett, hogy beismerte volna az oktatáspolitikája bukását – mindent megpróbált, hogy befogja a pedagógusok száját. Előbb látszategyeztetést rendezett saját magával, majd lejáratókampányt folytatott a tanárok ellen a kormánymédiában – fogalmazott az EP-képviselő. Közben megfenyegette őket a Kliken keresztül, több helyen listáztatta a tiltakozó tanárokat, diákokat, sajtóhírek szerint pedig a legutóbbi tüntetés szervezőit még a rendőrök is felkeresték

Gyorsan előkerült a szokásos bűnbak

A Fidesz azt írta: Gyurcsány Ferenc, az MSZP és a liberálisok folyamatosan "elvették a pénzt az oktatástól, az iskolákat fenntartó önkormányzatokat pedig eladósították". Közölték: a polgári kormány 2010 óta folyamatosan "pótolja az oktatásra szánt pénzt, átvette az iskolák fenntartását és az önkormányzatok adósságát, és a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógus-béremelést indította el", amelyre eddig 234 milliárd forintot fordított, és amely idén és jövő ősszel is folytatódik.

Hangsúlyozták azt is: bevezették az ingyenes tankönyvellátást, a kisgyermekek 90 százalékára kiterjesztették az ingyenes étkeztetést, és eddig félezer iskolát fejlesztettek. A köznevelési kerekasztal alig egy hónap alatt számos eredményt ért el, átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és csökkennek a pedagógusok terhei is – olvasható a Fidesz-frakció közleményében.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pan
Nem minden a pénz, te hülye fideszes!
Élhető környezet, társadalom. - Ez mond nektek valamit?
Enni, ruházkodni, lakni, együtt lenni a szeretteinkkel, segíteni az embertársainkon - mindened megvan!
Ti EZT, az élhető közeget vettétek el az emberektől!!!
Régen, amikor 'rossz' volt, nem mentek el annyian, mint most, hogy - szerintetek - jó.
Miért?
Érted ezt, hülye fideszes?
Az emberek nem a több pénz miatt mennek el, hanem az élhető környezet miatt!
Szabadság - ezt vettétek el, ti gyökér nácik!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
na , már éppen ideje volt gyurcsányozni egy cseppet. Már aszittem valami baj van ebbe a nagy demorkáciában.
Dr. Felipe
Gyurcsány a hibás. Ennyi elég is az ostoba fideSSes ékeknek. Ilyen egyszerű kommunikációt tolnak a g..ik, bár ez már legutóbb Salgótarjánban sem jött be, meg a gulyásleves sem.
Borsodi
Egyértelmű,Gyurcsány tehet róla vagy a " Kádár rendszer " az tehet mindenről,nem tudom ki hisz még ezeknek és kitud megbízni bennük.Mindig van bűnbak,és a kétértelmű beszéd,igen bejön.Nem fogadunk be migránsokat,hangoztatják, közben építik a táborokat.tiszta kamu párt, Márc 15-én átadhatnának egymásnak becsület érdemrendet .A vele járó jutalommal.
eszegfu
@csetere: 13:22 Az igaz, hogy a közszereplőknek, köztük Szilárdnak is "türnie" kell mindent... de hogy ennyire kinevettesse magát valaki, és nem is először?! Sokszor "elmélkedek" azon: a kormánypártiak, ill. a szimpatizánsaik őszintén elhiszik, amit mondanak? Én biztosan nem tudnék semmit sem "védeni", ha nem hinnék benne!
kukac50
6 éve ti kormányoztok,már pofátlanság Gyurcsányra hivatkozni!
A rokkantaktól Ti vettétek el fele járandóságukat! Most meg azt szeretnétek,hogy a rokkantak dolgozzanak! Már 8 órában is dolgozhatnak. Nincs más fiatal aki dolgozna? A 60 évhez közeli rokkantak már nem bírnak dolgozni, mert a szalag melletti munkába betegedtek bele.
A 60 éves rokkantakat már végleges öregségi nyugdíjba kellene sorolni,megélhetéshez elegendő nyugdíjjal.
mariaberta
No ez csak természetes!! És Orbán miért nem adta vissza? Miért, miért eltette magának!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.