Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés Lászlót a köztársasági elnök a kormányfő előterjesztésére, az indoklás hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést.

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőnek (Fidesz-KDNP), volt királyhágó-melléki református püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Áder János államfő.

Tőkés László 2009-ben, a romániai forradalom huszadik évfordulóján kapta meg Traian Basescu román államfőtől a legrangosabb romániai kitüntetést, az indoklás szerint annak a kivételes bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként, amely "a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett".

Az elismerést idén március 3-án visszavonta Klaus Iohannis román elnök. A lépést Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Az emberi értékeit talán a volt feleségétől is megkérdezhetnék... Persze ez bőven belefér az adományozók értékrendjébe.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Feraj49
Múltkor már leírtam ! Nem a román és a magyar emberek utálják egymást,hanem a politikusok keverik a sz..-t,uszítanák az embereket egymás ellen,hiszen ez a politika Mo.-on "bejött".!( pl. nyugdíjasok-fiatalok, ) Miért is kellett ezt a kitüntetést adni,hogy hergelje a Románokat ? Olyan pap ez is mint a semijen zsolti,meg a haragos petike !
Nil
Ha lopsz, csalsz és hazudsz megkaphatod az új magyar becsület rendet. Nekem nem kellene.
Bercifiu
Ez a faszjankó miért nem a papi hívatásának él?
Feraj49
@Bercifiu: tegnap 16.54-re.Mert a "földi élet" jobban tetszik neki,mint a túlvilági.Sok hülyét az orránál fogva vezetni az egyház égisze alatt !
Nagyon papi cselekedett a feleség mellett kurvázni !?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.