Feljelentést tett a Párbeszéd Magyarországért (PM) szombaton, mivel a kormány a párt megítélése szerint jogalap nélkül hirdette ki a migrációs válsághelyzetet.

A PM az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "az Orbán-kormányban valaki egyértelműen hivatali visszaélést követett el", ezért várják Polt Péter legfőbb ügyész azonnali nyomozását az ügyben. Hozzátették, a lépéssel a Fidesz-KDNP a március 15-ei pedagógustüntetésről, továbbá az egészségügy és az oktatás összeomlásáról akarja elterelni a figyelmet.

Feljelentették Orbánékat a válsághelyzettel való riogatás miatt

A közlemény szerint a kormány a saját maga által hozott törvényt szegte meg, amikor szerdán az egész ország területére migrációs válsághelyzetet hirdetett.

A menedékjogi törvény szerint akkor hirdethető ki a válsághelyzet, – tették hozzá –, ha a megelőző hónapban napi átlagban legalább 500 menedékkérelmet nyújtottak volna be, a tranzitzónákban napi átlagban ezren tartózkodtak volna, vagy ha a migrációs hullám valamely település közbiztonságát vagy a közegészségügyet veszélyeztette volna.

A PM a hivatalos statisztikákra hivatkozva azt írta, februárban 2175 menedékkérelmet nyújtottak be, a létező négy tranzitzóna összesen sem képes néhány száznál több embert befogadni, veszélyről pedig "sehol nem informálta az embereket a kormány".

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
ennek nincs egy normális képe? Mindegyiken ilyen idióta grimaszoló pofákat vág? És ez a miniszterelnök!?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
ennek nincs egy normális képe? Mindegyiken ilyen idióta grimaszoló pofákat vág? És ez a miniszterelnök!?
vadnarancs
Viktorka tudatosan használta fel a migráncsokat a saját hatalmának növelésére. Tudta, hogy az egybites marhákat tovább lehet szédíteni, ha már a rezsicsökkentést bevették, beveszik azt is, hogy a migráncsok honfoglalnak nálunk. Csodálkoztam is, hogy senki nem jelentette fel ezt a hibbant megalomán baltazárt!
Csizmás Kond
" Hozzátették, a lépéssel a Fidesz-KDNP a március 15-ei pedagógustüntetésről, továbbá az egészségügy és az oktatás összeomlásáról akarja elterelni a figyelmet."
...most ez azt akarja jelenteni hogy a megemlékezéssel elterelnek ,???
gerike87
@Csizmás Kond: Szerintem fuss neki még egyszer... A válsághelyzettel akarnak terelni.
leszúrt rittberger
@Csizmás Kond: Ha elolvasod, rájössz, hogy nem ezt jelenti.

A pedagógustüntetésRŐL, a rohadó kórházakRÓL akarja a KORMÁNY elterelni a figyelmet azzal, hogy szerinte ezeknél sokkal nagyobb veszély most, hogy valahol Macedóniánál négerek flangálnak a mezőn.

(Akik továbbá mindenhova mennének, csak Magyarországra nem, de hát ez már lerágott csont, és csak a vérfideszes csürhe hiszi, hogy éppen ezt a drága jó sikeres, kicsattanó állapotban lévő országunkat szemelte ki magának az iszlám horda...)
Csizmás Kond
@leszúrt rittberger: ...és szerinted hogyan tudnák ilyen négermacedonmesével elterelni a figyelmet egy tüntetésről ?
gerike87
@Csizmás Kond: Ha ennyire nem megy az értő olvasás lehet be kellett volna járni az iskolába és nem pedig mellé..
Szerintem maradjunk annyiban, hogy nem indokolja semmi a válsághelyzetet. Talán ez egyszerűbb.
leszúrt rittberger
@Csizmás Kond: Pl. úgy, hogy most is ezt a cikket olvasod, nem pedig a rohadó kórházakról szólót, de nézz bele az M1-be vagy bármelyik pártújságba, ömlik belőle ez a baromság, miközben az egészségügynek vagy bármi másnak hogy hogynem, nem jut műsoridő...
Mézike
@Csizmás Kond: Cirmi ha nem érted majd én megmondom.:-)
Azért kell a migráns takaró mert fosnak. Azt csak nem vallhatják be hogy az összes rendőr, katona , határőr szolgálatban lesz , mert be vannak ám tojva rendesen a 15.-i tüntetésektől, illetve előre nem látható megmozdulásoktól. De mondok még valamit. A tekeseket pedig ráültetik a rendőrök, , katonák nyakára, mert a rendőröktől is bexartak...
vadnarancs
@gerike87: A román luvnya megint megjátssza a hülyét... Mondjuk neki nem kell nagyon rájátszani...
Csizmás Kond
@leszúrt rittberger: ja..ezt olvasom...és ez valakiknek nagyon nem tetszik...?
A demokrácia neked azt jelenti, hogy azt kell olvassak ami neked tetszik ?...amúgy te is ezt olvasod csak közben rúgkapálsz...
A tüntetés pedig helyhezkötött nem nethez tehát akit érdekel az nem a képernyő előtt fog ülni és keresgeti a valakinek tetsző oldalakat hanem kimegy a helyszínre...és nem engedi eltéríteni magát holmi cikkek olvasásával...
gerike87
@vadnarancs: Nem szeretek senkire jelzőket aggatni, de tény, sokan nem látják át az összefüggéseket. Vajon ha el tudták volna rendelni a terrorveszélyt és nemzeti ünnepen lelövik a netet, meg a tv-t akkor is értetlenkedne?
Csizmás Kond
@Mézike: ...szerény meggyőződésem miatt épp azoknak szólnak ezek a hírek akik képtelenek az anyagcserére az ilyen hírek nélkül.
A kormány nem önként számol be hanem több száz firkász kérdezősködésére igyekszik válaszolgatni percenként...és azok kérdezgetnek ilyen marhaságokat.
Csizmás Kond
@gerike87: ...szerintem is maradj ahol vagy...semmi értelme mozgolódnod mert ilyen felfogással csak az épségedet kockáztatod...
Mézike
@Csizmás Kond: Értem. A kormány a migránsok mögé bújva igyekszik a bőrét menteni. Van aki beveszi , van aki nem. Én nem. te pedig becuclizod.
Csizmás Kond
@Horizont: ..csináltam én olyant ami nekem nem volt jó ?
gerike87
@Csizmás Kond: vállalom a kockázatot, hogy egy éjjel becsengetnek :D Nem az én felfogásom miatt tart ott az ország ahol tart...
Csizmás Kond
@Mézike: ...biztos hogy kettőnk közül én cuclizok ???
Mézike
@Csizmás Kond: Aha! Pintér bejelentette hogy a határok biztonságosak. Na akkor minek a válsághelyzet?
propeller.hu/itthon/3200082-pinter-orszag-hatarai-biztonsagosak
Csizmás Kond
@gerike87: ...ha a csengőre vársz akkor valami nagyon nagy szarba léptél...mert ezért, amit itt írogatunk még a kutya sem szarik rád
Csizmás Kond
@Mézike: válsághelyzet...biztos hogy tudod mit jelent ???...és biztos hogy pintér fejezte így ki magát ?
gerike87
@Csizmás Kond: Képletesen értettem, sajnálom ha ez is bonyolult volt.
Mézike
@Csizmás Kond: Aha. de ha nem így gondolod, magyarázzad már + nekem.
Csizmás Kond
@Mézike: Nincs mit magyarázni...pintér nem ezt mondta a többi meg épp erre az elírásra alapul.
Csizmás Kond
@Mézike: ...hogy az ország határai biztonságosak...
nevemnick
@Csizmás Kond:(13:20) cicmarek, akkor minek ide országos válsághelyzet? Elég lett volna a vezír seggére kimondani.
Mézike
@Csizmás Kond: Mé? A migránsok hol jönnek?
Csizmás Kond
@Mézike: ...hol jönnek hol nem...jönnekmennek...
Mézike
@Csizmás Kond: Na szóval, megint terelsz, mer' nem tucc mit nyxirvákolni...:-)
Csizmás Kond
@Mézike: de tudok csak te azt szeretnéd ha helyetted is olvasgatnék...
vonotok
@silber13: Erről az embertől normális képet még retusálva sem lehetne készíteni.
vonotok
Az odáig még csak -- csak rendben lenne, hogy feljelentetek. De ki fogja elítélni ???
Borsodi
Másért is feljelenthetnék már,kérhetnénk Brüsszel segítségét.
silber13
@Mézike: Hagyd már a fenébe ezt a Bocskoros Kondot! Nem veszed észre, hogy provokál, kötekedik?
Dr. Felipe
Fosik a g..i március 15. től, aztán már rögtön országos válsághelyzet van elvtársak? Beszarás elvtársak.
joopapa
Ha nem lenne ez a "migráncsválcsághelyezet" nagy kakiban lennének a viktorkáék, szerintem abban reménykednek hogy elhúzódik 2018-ig! Vagy újra elő kell szedni a jól bevált rizsa csökkentés 3.0-át
Mézike
@silber13: Dehogynem, de bírom a strapát!
Sőt olyan odamondogatós hangulatban vagyok.
Mézike
@Csizmás Kond: helyettem te ne olvassál semmit.
nem biztos hogy te olyat olvasol amit én nem, csak a befogadással, a katarzissal van baj. érted?
silber13
@Mézike: Az nála semmit sem ér, mintha lónak imádkoznál, csak azért is csinálja! Ez a hobbija!
Mézike
@silber13: Nana! A ló okos állat... , ellenben a birka. Ha a vezér ürü ( akinek kolomp van a nyakában) belesétál a szakadékba megy utána az egész nyáj.
bakegya
Itt mindent az orbán teknős akaratának rendelt alá az ország,ezzel az idióta választással harmadjára is.
Zsivány,korrupt családi maffia egy polip karmaival élősaködik az ország minden pontján,de határainkon túl is.
A KELETRŐL JÖVŐ EMBERÁRADATOT IS -POLITIKAI ÉRTÉKKOVÁCSOLÁSRA HASZNÁLJA AZ ORBÁN-IDŐT NYERVE AZ ÚJABB-ÉS ÚJABB VAGYONGYARAPODÁSOKRA,MÉG MÉLYEBB RÉST VERVE A TÁRSADALOM MEGOSZTOTTSÁGÁN.
Desischado
Itt egyedül ellenük kellene válsághelyzetet kihirdetni. Félnek, és ezzel takaróznak! Na meg amíg tele szájjal vartyognak a migráncsokról, addig a sok mocskoságot meg el lehet felejteni! De szerencsére nem mindenki egy bítes hülye, egyre többen ébrednek fel!
Tele van a gatyája orbánnak a március 15-től, nem véletlenül záratja le a Múzeum környékét, és csődíti a tek-eseket!
Pestilence
Félnek, de ettől még gyorsan többet lopnak. Gondolom szélsebességgel utalják a pénzeiket kifelé az országból. Tudom, hogy egy rakás idiótából áll a kormány, de azért biztos van egy-két ember, aki tudja, hogy kissé bepöccentek a zemberek.
Csizmás Kond
@silber13: Na látod kisöreg hogy csak kibújuk a szeg a zsákból ? Azzal a roppant túlnevelt inntelligenciáddal amit a pedagógus őseidtől sajátítottál el csak ennyire futja ?
Nem gondolod hogy egy mezei parasztnak is több önérzete van annál hogy a másikat nevezgesse ?
...erre mondják kutyából nem lesz szalonna...szégyelld magad, bunkó paraszt vagy!!!
Mézike
@Csizmás Kond: Nana! A paraszt szót ne tedd a bunkó után. Olyan hogy bunkó paraszt nem létezik. Olyan hogy paraszt igen, olyan hogy bunkó igen.
De nem együtt. Egy vérbeli paraszt sose bunkó. Ha bunkó akkor pedig nem paraszt.
Csizmás Kond
@Mézike: ...akkor legyen egyenként mindkettő. Néha nem fér a bőrében...
Mézike
@Csizmás Kond: Így se talál!
Paraszt nem lehet, mer' ase tuggya hun a kapanyél.
Bunkó se lehet olyan zenei tudással ami neked is van. te is bunkó vagy?
kukac50
Orbánnak a Nép megfélemlítése a célja! Indokolatlan a válság helyzet bejelentése még józan paraszti ésszel is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.