Pukli István keddi beszédére meglehetősen lassan reagálnak a lapok  publicistái. Összeszedtünk négy érdekes véleményt, egy a Habony Művekben keletkezett, kettő a kormánypárti Magyar Időkben, egy pedig a hagyományosan balra húzó Népszabadságban.

Szabadok legyünk, ne rabok – Megyeri Dávid, Magyar Idők

A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója bevallottan nemcsak a kormány, hanem az egész Országgyűlés – a baloldalt is beleértve! –­ ellen kelt ki üvöltve, végső soron a hatalom átadását követelve.

Tanártüntetés Sas-kabaréval – Szikszai Péter, Magyar Idők

A tüntetés már az elején saját maga mémjévé vált. A végére Pukli Istvánból bújt elő az ifjú szoci bestia és úgy kiabált, mint amikor a 10.b a székébe ülteti a szertári csontvázat. Persze a Fidesz volt a hülye, hogy iskolaigazgatót csinált belőle a Telekiben. 

Pukli szerepet tévesztett – Sümeghi Lóránt, 888.hu

A "civil" gúnyáját mostanra végleg levedlő Pukli kommunista mozgalmárokra hajazó beszéde közben elfelejtette, hogy egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy ultimátumokat osztogasson. [...] De mit is várunk egy olyan őszinte embertől, aki magát pártoktól és pártérdekektől függetlennek állította be, azonban mégis feltűnt 1998-ban, az MSZP színeiben annak érdekében, hogy parlamenti mandátumra hajthasson. 

Kihívás – Hargitai Miklós, Népszabadság

Pukli István, az ünnep igazi szónoka pedig keményebb kihívást intézett Orbánhoz, mint az LMP emlékezetes parlamenti láncolása óta bárki. A parancsoláshoz szokott hatalom nem tud mit kezdeni az engedetlenekkel (ahogy akkoriban mondták: „a kétharmad csak tőled fél"). És az a miniszterelnök, akit egy sokszorosan meghurcolt, az Orbán-rendszerben amúgy is a hatalom rövid pórázára kötött pedagógus – több tízezernyi demonstrálóval körülvéve, az igaza biztos tudatában – a parlament lépcsőjén, az ellenfél hazai pályáján mer nevetségessé tenni és megfenyegetni, többé nem egy ország teljhatalmú ura, csak egy varázsát vesztett politikai mágus, akinek az összes trükkjét ismerjük már.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Pukli minden alkalommal világossá tette, hogy mozgalmuknak nincs politikai vonzata, mert:

JELENLEG NINCS KORMÁNYVÁLTÁSRA ALKALMAS PÁRT VAGY SZEMÉLY.

Ezt lehetetlen cáfolni!, ők ettől a kormánytól várják a megoldást, bármit mond is a siserehad.
Yoda69
Szerintem nagyszeruen megirt es eloadott beszed volt. A fideSS es media csatlosai nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, ezert inkabb komunistazzak Puklit. Megjegyzem orban nehany napja egy kommunista tomeggyilkos sirjat avatta fel Azerbajdzsanban. Akkor ugyanezek a lapok mely kussban voltak.
coni
Pukli minden alkalommal világossá tette, hogy mozgalmuknak nincs politikai vonzata, mert:

JELENLEG NINCS KORMÁNYVÁLTÁSRA ALKALMAS PÁRT VAGY SZEMÉLY.

Ezt lehetetlen cáfolni!, ők ettől a kormánytól várják a megoldást, bármit mond is a siserehad.
justhpeter
Pukli csak választás elé akarta állítani. Miután megunta azt a két csicskát( emberminiszter és államtitkára) , akiket Orbán odaküldött őt lecsillapítani.
perfekt
Kecskét kellene vezetnie--nem gyerekekkel tele iskolát.A nagy bejelentése:---ő maga sem gondolhatta komolyan ,hogy teljesítik követeléseit.Nem tudta levetkőznie,magáról,igazi szocializációjának-jellemzőit,a durva, üvöltözős erőszakos mivoltát.Ezeket pedig,nem szokás pedagógus körökben alkalmazni.
kukac50
Pukli lesz most már Gyurcsány helyett akit hibáztatnak a Fideszesek mindenért.
A jövő generációrét állt ki Pukli,amit helyeselek!
JAJMÁR
Meglepődtek a dilettáns országvezetők? Minden hiába, ha az összes médiumot ellenőrzés alá vonjátok is, ha minden pénz bértapsolóra megy is, mindenkit nem tudtok "elbutítani". A kerék forog, ha az aljára ér, felfelé indul.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.