Most bárki megveheti potom a Rózsadombon 1971-ben épült egykori SZOT-szállót, ha van rá potom 4,8 milliárd forintja.

4,8 milliárdért árulják az egykori budapesti SZOT-szállót

A HVG szúrta ki, hogy a CIB Bank által 2014 közepén már eladásra kínált épületet most újra hirdetik. A híres üdülőnek a rendszerváltás idején elkezdett felújítása annak idején félbe maradt, és a szálló azóta üresen tátong a Komjádi uszoda fölötti hegyoldalban. Nem kizárt, hogy az eladó a CSOK-őrületet szeretné kihasználni.

Tavaly nyáron arról szóltak a hírek, hogy az ország egyik leggazdagabb embere, a Waberer’s biztosító alapító tulajdonosa, egyben miniszterelnöki biztos Wáberer György tervezi megvenni az ingatlant.

A CIB reagálásában arról tájékoztatta a Propellert:

A CIB Csoport még 2014-ben az ingatlanpiaci kilátások jelentős javulása miatt a budapesti Rózsadombon elhelyezkedő volt SZOT üdülő értékesítése mellett döntött. Az ingatlan értékesítése jelenleg folyamatban van, a hétvégén megjelent hirdetést nem a CIB Csoport tette közzé, és már intézkedtünk a hirdetés mielőbbi eltávolításáért. Az értékesítés célja, hogy hosszú távon működő, a leendő vevő, a II. kerület, Budapest egésze és a bankcsoport szempontjából egyaránt kedvező megoldás szülessen.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CHEWBACCA
Majd ha 4.8 millió forint lesz, akkor megveszem!
HellBrain
A pénz olyan, mint a trágya. Ha egy helyen halmozod fel, bűzlik, ha szétteríted, hasznos.
verum
Senki nem lát abban üzletet, hogy dolgozó családok olcsón nyaralhassanak.
Micsoda káros, elavult szoci ideológia, nem?
KERKA
ritka ronda szoc.reálos beton panel förmedvény. Nem is illik abba a környezetbe. Fénykorában itt üdülhettek a hű párttagok, és az elvtársak, egy munkás ide sohasem kaphatott beutalót. Mire a dolgozókhoz lejutott az üdülési papír, ez a szálló már "televolt/elfogyott(már januárban:))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.