Az Együtt alelnöke szerint ma Magyarországon fenyegetik a művészeket, akik nem fejezhetik ki a véleményüket, és ez tűrhetetlen.

Juhász Péter szerdai sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a hét elején egy 24 hónapos időszakra kiterjedő áfavizsgálat indult a Krétakör ellen. Éppen aznap – jegyezte meg –, amikor a bíróság garázdaság miatt bűnösnek mondta ki és egy év próbára bocsátotta Gulyás Mártont, a Krétakör korábbi ügyvezetőjét, mert leszerelte a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási bizottság tábláit.

"Magyarországon fenyegetik a művészeket"

Az Együtt alelnöke azt mondta, Gulyás Márton arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a "kopasz behajtóembereket, verőlegényeket, skinheadeket, Kubatov-gárdistáit" nem kérik számon, miután akadályozták a szocialista Nyakó Istvánt népszavazási kérdésének leadásában.

Juhász Péter pártja szolidaritásáról biztosította Gulyás Mártont, hozzátéve, amit tett, azt Orbán Viktortól és a korábbi Fidesz-frakciótól is tanulhatta, mert ők 2007 februárjában "valóban felháborító módon" elbontották a Parlamentet övező kordont. A fideszes politikusok nem álltak bíróság elé, míg Gulyás Mártont "hihetetlen sebességgel" elítélték egy hasonló tettéért – jelentette ki.

Sajtótájékoztatója végén Juhász Péter a Nemzeti Választási Iroda falára két, "A művészeket üldözik, a kopaszokat futni hagyják." illetve "Az aktivistát leültetik, a verőlegénynek szabad?" feliratú lapot ragasztott ki.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Nem szabad Juhaszt magara hagyni,... A kormany minden lepesere megvan a sajat riposztja, egyszemelyes haborut viv a legpokhendibb diktator ellen...
Aki tudja, tamogassa!
karma1
Nem szabad Juhaszt magara hagyni,... A kormany minden lepesere megvan a sajat riposztja, egyszemelyes haborut viv a legpokhendibb diktator ellen...
Aki tudja, tamogassa!
Toby
@karma1: Úgy sejtem, nincs egyedül, csak ő a szószóló !
justhpeter
Ebben az értelemben mindenkit "fenyegetnek", minden közösséget megosztanak, aki nem a fideSS-kdnp csürhe szekerét tolja.
Desischado
Egyre jobban tisztelem és kedvelem ezt az embert. Visszaadta a hitemet, hogy a politikusok között is vannak még tisztességesek. Hajrá Péter! Marcinak meg őszinte tiszteletem, és remélem, eljön az idő hamarosan, mikor a valódi bűnösök a kopaszok többek között - fognak egy valódi bíróság előtt állni!
Pestilence
Megint üzent a hatalom.
A kopaszokat megvédik (persze, mert ők küldték), a tiltakozó harminckilós aktivistát pedig elitélik. Idáig süllyedtünk.
Szégyen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.