Az elmúlt két évben egy közvélemény-kutatás szerint negyedével nőtt azok száma, akik valamilyen egészségügyi szolgáltatást magánegészségügyi szolgáltatótól vettek igénybe. A szolgáltatások 81 százaléka szakorvosi tanácsadás volt, 53 százaléka pedig modern diagnosztikai eljárás: CT, MR és ultrahang.

A Diagnoscan Magyarország Kft. megbízásából a Szinapszis piackutató által idén februárban készített, négyszáz fős reprezentatív felmérés eredményét szerdán, egy a témában tartott budapesti sajtóbeszélgetésen ismertették.

A diagnosztikai szolgáltatások közül a magánorvosi rendszer keretében a legtöbben – 63 százalék – ultrahangvizsgálatot vettek igénybe, a megkérdezettek fele labor-, negyede röntgen-, MR-, illetve kardiológiai vizsgálatért fizetett.

Egyre több magyar jár magánkórházba

A felmérésből kiderült az is, hogy inkább a fiatalabbak (18-35 évesek) veszik igénybe a fizetős orvosi ellátást, továbbá az iskolai végzettség szintjének emelkedésével és a jövedelmi helyzet javulásával nő az igénybevevők aránya.

Kun Eszter, a Szinapszis kutatási igazgatója elmondta, a megkérdezettek arra a kérdésre, hogy miért választottak inkább magánorvosi ellátást, a rangsor első három helyén (33-32 százalékkal) a következő válaszok szerepelnek: "amikor időpontra megyek, hamar sorra kerülök"; "nincs várólista"; "megválaszolják a kérdéseimet, több információhoz jutok". A válaszadók fontosnak tartották még a személyes figyelem, a barátságos bánásmód előtérbe helyezését, 23 százalékuk pedig azért választott magánorvosi ellátást, mert nem kell fizetni hálapénzt.

Az adatokat "kibontva" kiderült, a nők számára a magánorvosi szolgáltató választásakor fontosabb szempont a várólista hiánya, az egészségügyi személyzet szakértelme, és az, hogy nem kell hálapénzt fizetniük. A férfiaknak jobban számít a rendelések műszerezettsége. A fiataloknak (18-35 évesek) fontosabb, hogy a kérdéseikre választ kapjanak, és a lelet kiadásakor pontos magyarázatot adjon nekik a szakember. A 35 éven felüliek azt tartják meghatározóbbnak, hogy a helyszínen ne kelljen várakozniuk. A krónikus betegeknek jobban számít a személyes, figyelmes, barátságos bánásmód, mint a nem krónikus betegeknek.

A 14 napos szabály betartásáról az volt a tapasztalat: nem kapott két héten belül időpontot CT-vizsgálatra az érintettek harmada, míg MRI-vizsgálatra a megkérdezettek 13 százaléka. (2015. június 1-jén életbe lépett az a szabályozás, miszerint a rosszindulatú daganatos kórkép megalapozott klinikai gyanúja esetén a szolgáltató a szükséges képalkotó diagnosztikai vizsgálatot a beutaló kiállításától számított 14 napon belül köteles elvégezni.)

Leitner György, a Diagnoscan vezérigazgatója arról beszélt, hogy a budapestiek és az agglomerációban élők többsége igénybe vett már magánegészségügyi szolgáltatást, az egy főre jutó magánköltések is meredeken emelkedtek. Az általa ismertetett adatokból kitűnik, hogy ez 2012-ben 31 ezer, 2014-ben már 57 ezer forintot jelentett.

A vezérigazgató elmondta még, hogy a 250 legnagyobb magánegészségügyi szolgáltató cég mintegy 60 milliárd forint forgalmat ért el tavaly, és ugyanezen cégek 27 milliárdos közfinanszírozott forgalmat bonyolítottak.

Leitner György a magánegészségügyi szolgáltatásokat erősítő tényezők közé sorolta azt, hogy bizonyos esetekben a közellátás színvonala nem fog lényegesen javulni, erősödik a középosztály és előtérbe kerül az egészségtudatos életmód. A negatív tényezők közé sorolta a humánerőforrás-krízist, a hálapénz meglétét, a köz- és magánellátás szabályozási anomáliáit, valamint az egyértelmű politikai állásfoglalás hiányát.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@namihami: Egy frászt, ez csak a cégek által preferált orvosi vizsgálatok, ezeket nagy százalékban nem az egyes emberek fizetik, hanem a cégek!!!
A szegények meg befekszenek a közkórházban, és lehet hogy nem jönnek ki többé, vagy hónapokat várnak egy, egy vizsgálatra, vagy közben már felesleges is lesz a vizsgálat, mert a páciens megtért a Teremtőjéhez, na igazán ez a szomorú!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@nevemnick: Na most ezt a pénzt honnan teremti elő egy itthon élő nyugdíjas, vagy akár még aktívan dolgozó ember???
Esélye sincs arra hogy magánkórházba menjen!!!
Slade
@papa.49: bemenni bemehet. Szétnéz az előtérben, aztán haza ballag meghalni.
vonotok
Mért nem tudják megszervezni a 3 lépcsős egészségügyi ellátást.
1 lépcső : alapellátás , járjon mindenikek
2 lépcső ..bizonyos szolgáltatásokért fizetni kellene, aki megengedi magának, fizesse meg.
3 lépcső. legyen luxus szolgáltatás, de annak legyen is meg az ára, amellyel kompenzálni lehetne az alapellátást.
Hát Én igy látom. Bocsi ha marhaságnak tartod.
Turok
@papa.49: @Slade: El sem hinnétek, mennyien járnak magánkezelésekre. Én tegnap jelentkeztem be egyre, és két hétre kaptam csak időpontot. Egy még aktív, vagy nyugdíjas embernek is lehet rá pénze, csak többen vannak azok, akiknek nem futja rá, ez a baj.
Slade
@Turok: ezzel nincs is semmi baj. De mit csináljanak azok a betegek akik nem engedhetik meg maguknak. Rengetegen vannak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.