A Magyar Narancs újságírója, Böszörményi Jenő érdeklődött a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványnál, hogy milyen tanácsadó testület működik az alapítvány mellett, és annak tagjai, illetve az alapítvány vezetői milyen javadalmazásban részesülnek, valamint milyen pályázatokat írtak, hogyan fektetik be a rájuk bízott közvagyont, és hasonlók. A kecskeméti Matolcsy alapítvány úgy gondolta, hogy erre a kérdésre nem kell válaszolnia, mert miért tartozna a nyilvánosságra, hogy mire költik a közvagyont. A felek (az újságírót a Transparency International képviselte) perre mentek. A Fidesz közben hipersebességgel árverte a parlamenten a "közvagyon jellegét elvesztette" törvényt, hogy többek között erre se kelljen válaszolni, ám szerencsére, mivel a törvény nagy eséllyel alkotmányellenes, nem fog érvénybe lépni még egy ideig. Így aztán úgy dönthetett a bíróság, ahogy döntött – az elsőfokú ítéletet helyben hagyva, több más hasonló helyzethez hasonlóan...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Na erre kíváncsi leszek. Remélem még az előtt kiderülnek dolgok, hogy Áder nagy nehezen aláírná a szabadlopás törvényt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.