Hosszú interjút közölt a Fidesz-kormány egykori környezetvédelmi államtitkárával, Illés Zoltánnal a nyomtatott Figyelő. "Másfél éve mondom a nyilvánosság előtt meg előtte fél évig a Fideszben Pokorninak, Kövérnek, Pintérnek, Parraghnak, másoknak is, hogy a szakmaiatlanság, a mohóság, a síbolás a kormány bukásához fog vezetni. "Illés maga is államtitkár volt 2014-ig, de szerinte az egy más időszak volt, ebben az új rendszerben nem is szeretne részt venni. Szerinte most burzsoázia építése zajlik, a szakmai szempontok végleg eltűntek. Mint mondja, régebben még a Fideszben is élt az a hit, hogy ne az számítson, hogy ki hova szültetett, de ennek mára vége. Illés szerint Orbánék, Kósáék, Lázárék, Rogánék egy saját külön világban élnek, és nagy a különbség most ahhoz képest, ami 2014-ig ment. Szerinte Habony hergelte fel Orbánt Simicska ellen, a másik fontos változtatás pedig az volt, hogy belátták, 2020-ig van EU-s pénz, amiből mindent ki kell most szedni. Mindent ki kellett iktatni, hogy...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Mikor ? Mikor ? Mikor ? Mikor ? Mikor ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemjoezigy
@nyanya001: nálam sem nyitja meg, pedig a Te linked.
nezelodo
Egyik figyelemre méltó Móricz novella jut eszembe Orbánék határtalan mohóságáról, meg a szerencsétlen Kiss János, aki ki akarta enni a gazdáját a vagyonából.
Móricz hőse nem tudta megbecsülni a kenyéradója vagyonát, és egymaga akarta kienni belőle. Na a mi vezérünk csordaszám eteti a gazdája, a nép vagyonából a rablóhordáját.
magyarbakancs
2018-ban is a Fidesz fog nyerni sajnos.
Harmat gyenge ellenzék ami nálunk van.
Jobbik meg azért nem nyer mert alapjában fél fasiszta párt.
wagabund
..."Illés Zoltán szerint a mohóság miatt fog megbukni a kormány, ami most már csak a dinasztiaépítéssel törődik"...

..." már csak a dinasztiaépítéssel törődik"...
...ez a lényeg a fenti mondatból...namost ezt addig csinálják, míg fel nem kerülnek európa leggazdagabbjai közé..az pedig iszonyú vagyont sejtet..

tegye fel a kezét, aki sejti miből...
...ja, és még eltart egy darabig...van egy rémképem..2018 után is ...
eugen4402
Csorbíthatjátok Illés érdemeit, hogy amíg jó volt a lapjárása, addig a főnyaloncok seregének oszlopos tagja volt, és most adu-ász nélkül kinyílott a szeme-szája, és a bicska a zsebében... Még mindig többre becsülöm, mint azokat a jövőbeli hangoskodókat, akik majd a poszt-orbáni időszakban lesznek baromi bátrak és őszinték, és lerántják a leplet Őfelsége udvartartásának rejtelmeiről.
Mert lesznek majd memoárírók, ill. nem írók, hanem tollbamondók, mert az írás ugye...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.