Kezdenek extrém helyzetek előállni a TV2-nél. A Népszabadság értesülése szerint több távozó szerkesztő és riporter is azt fontolgatja, hogy egyrészt gyakornoknak jelentkezik volt munkaadójánál, másrészt beiratkozik a TV2 Akadémia soron következő képzési időszakára.

Egyelőre féltucatnyi volt TV2-s munkatárs érdeklődik a felvétel lehetőségeiről, hogy 

ha már főállású munkatársként nem sikerült megfelelnie a Kökény-Szalai Vivien hírigazgató által támasztott szakmai feltételeknek (szakirányú és más diplomákkal, nyelvvizsgákkal, jelentős médiatapasztalattal), akkor a tévétársaság keretein belül, ismereteit frissítve juthasson hozzá a megfelelő tudáshoz.

Nem javítja a hangulatot, hogy a riporterek újabban többször is szembesülniük kellett azzal, hogy 

számos nyilatkozatra felkért médiaszemélyiség és szakember közölte, a kialakult helyzetben nem kíván megszólalni vagy meghívott vendégként szerepelni a TV2 műsoraiban.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
A Fidesz ősbűnei:
A 300 forinté elcsalt ország!
Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
• Amikor 1998. hatalomra kerültek első dolguk a legfőbb ügyészi poszt megszerzése volt. Zsarolással.
• Az Adóhatóság megszerzése, adatok megszerzése, és eltüntetése, zsarolási célzatból.
• A titkosszolgálat élére Kövér László, szintén a zsarolási potenciál növelése érdekében
• Egy csomó pénz megszerzése az Ezüst hajó Kft-n keresztül, a 12 Állami gazdaság eladása az utolsó hónapban, amikor már vesztettek.
• Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
• A jelentős parlamenti erőt, amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált, ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a legalpáribb módon a legmocskosabb hazugságokkal ócsárolta a Zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány, akkor népszavazást kezdeményezett.
• Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a Zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
• Mind ezeket a "civil" és nem civil, értelmiségiek, az emberek, jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.
Ideje lenne végre józanul gondolkodni. Remélem sokan kiismerték végre a Fidesz Banda ország rontó politikáját.
Összefogás, bizalomépítés! Ez légyen jelszavunk!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
prime777
@HellBrain:
A szocik voltak eddig a legjobbak messzemenőleg!
Habár mind lop,azért ők a fideszhez sehol sincsenek!
Szégyen ,hogy ilyen nép lettünk.
Tán nincsen még egy ilyen ország Európában ahol az emberek politika indíttatásra így gyűlölnék egymást.
Na ez a fidesz hozadék!
sentinel216
Szégyen! Jó hogy nem közmunkásként akarják visszafogadni ezeket a szakembereket! Bár nem ők lennének az elsők fideszországban.
gyuszka
@Manhattan: Ennyi céget összelopni még 12 Mészárosnak sem fog sikerülni.
internetfigyelo.wordpress.com/.../gyurcsany-ferenc-mai-es-korabb...
evacica
Remélem, hogy csődbe is fog menni a Vajna-Orbán TV! Csak nehogy ezt is velünk fizettessék ki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.