Egyértelműen látszik, hogy az új arénák önmagukban nem vonzanak több nézőt, mégis, 2017-ig nagyjából 235 milliárd forintot áldoz a kormány stadionépítésre.

A Népszabadság a 2010. őszi szezonkezdet óta lejátszott 1355 bajnoki mérkőzés látogatottsági adatait elemezte. A számok azt mutatják, hogy az NB I-es mérkőzések átlagos nézőszáma ugyanúgy 2800 körül alakul, mint a 2010/11-es idényben, kicsit még kevesebb is.

A Debrecen 13 milliárdból felhúzott stadionja például mindössze 14 százalékos kihasználtsággal működik, és a Ferencvárosnak sem hozott több szurkolót a Groupama Aréna.

Idén kap új stadiont a 3569 nézőt vonzó Diósgyőr és a 3314 szurkoló kísérte Haladás, fejenként több mint tízmilliárd forintért. Az MTK új, ötezer néző befogadására alkalmas arénája 6,3 milliárdba fog kerülni.

A "Megújulás évtizede 2010–2020" című stratégia szerint tavaly ötezres, idén már hatezer fölötti nézőszámokkal kellene büszkélkednie az új stadionoknak. 

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@sentinel216: Vállalom, valamikor éjjel 2 kor is kiválót lőttem a Kalasnyikovval)))))))))
Slade
Nem véletlenül épülnek a stadionok. A nemzeti büdöstojás még nem lopott eleget és a seggnyaló nemzeti csőcselék sem lakott még jól. Nem is fog soha. Ha a lábát oda senki be nem teszi, az sem érdekli ezeket. Attól ők még jól keresnek a bulin. Gennyes alakok.
Desischado
@Slade: Erről van itt szó első sorban, meg orbán megalomániájáról. Hogy kötne a 600-as betonba végre!

@papa.49: Ne már, lepuffantod, abba hamar beledöglik! Még a végén nem is szenvedne. Én inkább köz/kényszermunkára küldeném! Mekkora keserv lenne neki, ha szegényen kéne élnie!
1magyar
Ebben a kérdésben Orbán éppenolyan mint Merkel. Semmi nem győzi meg a hülyeségről.
Jozefina
Kíváló pénzmosási lehetőség a szélhámos fidesz-kdnp tolvaj bandának!!!
evacica
Felháborító, hogy Orbán játékszerét velünk fizettetik meg, erre van pénz, meg a nagyzási mániájára, várba költözés és egyebek! Mikor ébred már fel ez a szerencsétlen nemzet és söprüzi ki a parlamentből az ilyen gátlástalan tolvajokat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.