Érdekes részletre világít rá Péterfalvi Attila Indexhez került levele a vásárnapi boltbezárásos népszavazással kapcsolatban.

Emlékezetes, hogy Erdősi Lászlóné magánszemély pár kopasz és egy titokzatos kísérő segítségével négy másodperccel tudta megelőzni az MSZP-s Nyakó Istvánt, és most kiderült, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság váratlan és páratlan gyorsasága is segítette.

A népszavazási kezdeményezéseknél a nulladik lépcsőfok, hogy a kezdeményező az adatvédelmi hatósághoz fordul, hogy összegyűjthesse azokat az aláírásokat, amelyek a kezdeményezéshez szükségesek. A kezdeményezés csak úgy érvényes a szabályok szerint, ha megfelelő számú, egész pontosan 20 és 30 közötti támogató aláírás szerepel rajta.

Erdősinének a február 23-i leadás előtt meg kellett keresnie legalább 20 ismerősét, hogy írja alá az ívet, és mivel ez adatgyűjtésnek minősül, erről bejelentést kellett tennie NAIH-nál. Erdősiné február 21-én vasárnap kereste meg a hatóságot, és egy nappal később meg is kapta a határozatot.

Ugyanez a procedúra Nyakónál 10 napig tartott, a szintén MSZP-s Lukács Zoltánnál pedig 22 napig.

A slusszpoén, hogy a mappás kopaszok ezzel nem is törődtek, tehát nem is adhattak volna le népszavazási kezdeményezést. A megdöbbentő az ügyben, hogy az NVI és az NVB azzal érvelt az ügyben, hogy 

az NVI nem követett el jogsértést, mert ott helyben nem volt jogosítványa ellenőrizni a kopaszok szándékait. Az NVI-nek nem kellett volna mást tennie a botrány reggelén, mint lekérni az adatvédelmi hatóság nyilvános adatbázisát, és láthatták volna, hogy csak maximum hárman akarnak valójában kérdést benyújtani. Ez alapján a kopaszokat ki kellett volna küldeni az épületből.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Magyarul: Hivatalosan is csalás történt. Sőt, hatóság által támogatott csalás.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Főlökött
@colibri: Gyári szám szerint azonos -:)
petike
@verum: Én sem vagyok jogász, de egy alap igaszságérzettel rendelkezem.
kukac50
Ezek a kopaszok olyan segítőkészek voltak,akkor Erdősinének segítsék összegyűjteni a 200 ezer aláírást,vagy fizessenek 10 millió forint büntetést Erdősinével és a kopaszok egyesével.
A választási bizottság tagjai átvállalhatják a fizetést helyettük.
kkalman
@rapier: ma: 20:01 A Tóbiás nem olyan kigyúrt, mit azok az alakok, akik Erdősinének segítettek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.