Feljelentést tesz a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Nemzeti Választási Iroda székházánál február 23-án történtek miatt – erről egyhangúlag döntött csütörtöki ülésén a testület, az MSZP delegáltja, Litresits András javaslatára.

A vitában Patyi András, az NVB elnöke azt mondta: a feljelentés lehet, hogy szimbolikus, de egyértelmű jelzés arra, hogy a bizottság ezt a magatartást nemcsak a választási eljárás alapelvei, a népszavazási törvény, de a büntetőjog szabályai szerint is elfogadhatatlannak tartja.

Ezt követően a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére azt közölte, az iroda elnöke, Pálffy Ilona kedden szintén feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a székháznál történtek miatt az Országos Rendőr-főkapitányságon.

Emlékeztettek arra: a Kúria március 3-án megjelent döntésében rögzítette, hogy akadályozták Nyakó Istvánt, az MSZP politikusát a népszavazási kezdeményezése benyújtásában. Az NVI elnöke ezt követően döntött a feljelentés megtételéről.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Arra, hogy a kopasz izomagyúakat és a megbízójukat feljelentsék kellett 30 nap!
Ellenben egy tábla leszedése miatt viszont tudnak párnap alatt tudtak eljárást indítani, és büntetést kiróni!
Egész remek hely lett Magyarország!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
Alaposan meg kellet rágni a dolgot, hogy legyen idő kitalálni a mesét !
Mocskos pártcsicskák ! Patyi is szedjen össze fogkefét, fogkrémet és türelmesen várakozzon a bv-s befogadásra !
eugen4402
Ameddig az NVB-ben 1 azaz egy fő képviseli az MSZP-t, csoda, hogy még létezik egyáltalán valami kis maradéka a pártnak. Még jó, hogy az az egy fő ilyen határozott, bátor kiállású, mint Litresits András, aki az ördöggel szemben is megvédi a Fidesz (!) érdekeit.
lampa laz
Mi az, hogy gondolkodtak? Ugyan már, ezek ilyet nem tudnak, valaki szólt nekik onnan föntről...
RonaGyuri
Ma reggel ezt írtam a tárgyban:
Ugyan már ez szimpla időhúzás

A tegnapi nap vezető híre volt, s sokan véleményezték, csak már megint a lényeg sikkadt el

„Feljelentést tesz a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Nemzeti Választási Iroda (NVI) székházánál február 23-án történtek miatt, erről egyhangúlag döntött csütörtöki ülésén a testület. Az NVI elnöke, Pálffy Ilona az ügyben már kedden feljelentést tett a az Országos Rendőr-főkapitányságon, ismeretlen tettes ellen” – számolt be tegnap délután a média. A visszhang alapján csak arra tudok gondolni, hogy már megint nem fogják a lényeget. Nagyon ügyes húzás; a feljelentéshez majd 2-3szor kiegészítést fognak kérni, majd hasonlóan néhányszor meghosszabbítják a nyomozás határidejét. Majd – esetleg egy elutasítás és fellebbezési játék után – érdemi szakaszba jut a dolog első fok, másod fok, etc. S addig a Kúria okkal és joggal nem foglalkozik az üggyel! =))
eugen4402
@RonaGyuri: Remekül bevált módszer, és ha ezt az igazságügyi bújócskát értjük "magyar reformok" alatt, akkor jogos a reklám: A magyar reformok működnek! A napnál világosabb, hogy törvénysértés történt, de ezek a hülyék ahelyett, hogy elismernék, addig evickélnek az emésztőgödörben, amíg alámerülnek...Mindezt egy már lefutott, nem is sorsdöntő kérdés miatt, amiből kemény munkával sikerült a bolhát elefánttá felpumpálni..!
alterego56
A legjobb amit tehet Pálffy Ilona hogy elhúz a picsába. Ne jelentgessen ő már semmit. Akkor amikor tehetett volna valamit, bambán bámulta az akkor ő szerinte még törvényes eseményeket. Ha ilyent megengednek, mi lesz itt a 2018-as választásokon. Evvel párhuzamosan az is felmerül hogy mi történhetett a kulisszák mögött 2014-ben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.