Varsót, Berlint és Budapestet is említette lehetséges terrortámadások helyszíneként az a figyelmeztetés, melyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) továbbított a lengyel belbiztonsági szolgálatnak – közölte erre vonatkozó értesüléseit a Rzeczpospolita című lengyel napilap hétfőn.

A lap korábbi nemhivatalos sajtóértesüléseket erősített meg, melyek szerint a CIA március közepén arra figyelmeztette a lengyel Belbiztonsági Hivatalt (ABW), hogy "egyebek között Berlinben, Budapesten és Varsóban fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások" veszélye.

A lap szerint a terrortámadások veszélyének kitett rendezvények listáján a CIA a július végén Krakkóban rendezendő katolikus ifjúsági világtalálkozót is feltüntette. Az amerikai hírszerzés ezért "rendkívüli biztonsági intézkedések" bevezetését tanácsolta a világtalálkozó idejére.

A Rzeczpospolita újságírói a lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) egyik jelentését is ismertetik, mely a krakkói világtalálkozóra, valamint a szintén júliusban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozóra vonatkozóan 9 potenciális veszélyt sorol fel. A dokumentum ezek közül a "lőfegyver, illetve robbanóanyag jogtalan használatának" lehetőségét, a NATO-csúcs esetében pedig a légikatasztrófa lehetőségét említi a legnagyobb kockázatokként, mindkettőt az 5 fokú skálán 3,8 fokkal – a "lehetséges" és a "valószínű" kategória között – helyezte el.

A márciusi brüsszeli terrortámadások után Lengyelországban nem hirdettek ki magasabb fokú biztonsági készültséget, mindazonáltal megerősítették a repülőterek, a pályaudvarok és a varsói metró rendőri őrizetét. Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter akkor egy televíziós beszélgetésben elutasította azt a felvetést, hogy változtatni lehetne a júliusi NATO-csúcstalálkozó, illetve az ifjúsági világtalálkozó időpontján és helyszínén. "Folyamatosan elemezzük a helyzetet, hogy minden veszélyt kizárjunk" – mondta Blaszczak, hivatkozva arra is, hogy a lengyel parlament jelenleg a terrorizmus elleni új törvényen dolgozik, amely várhatóan májusban lép hatályba, és remények szerint segíti a két nagy júliusi rendezvény során bevezetendő biztonsági intézkedések hatékonyságát.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
36
@rapier: Na, ja. Én is sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem független Magyarország, mint pl. Ausztria. De, mindíg arra az eredményre jutottam, hogy a magyar politika nem alkalmas az önálló kormányzásra. Valaki/k, valamerre, mindíg eladták/eladják az országot. Mindíg arra adják el, amerről a több pénz jön és akik hatalomban tudnak rezsimeket tartani. A magyar átlag embert pedig nem engedik tudatos és a hazáját otthonának tekintő polgárrá válni.(Alacsony bérek, kifosztás, félelem, gyenge oktatás, gyenge egészségügy, alamizsna a nyugdíjasoknak seftelésre késztetés, stb.) Gyurcsányék a francia páholyban ültek. Orbánék az angol-amerikai páholyban ülnek és ezek a klub-ok mindenek felett állnak.
rapier
@36: Az utolsó mondatod ült nagyon! Folyamatosan csesztetnek bennünket és még a saját árulóinkkal is meg kell küzdeni! Olvastam, hogy a fiatalok döntő többsége a Jobbikot támogatja! Kíváncsi vagyok milyen lesz, amikor a Fideszt leváltják!
papa.49
Erre szokták mondani akkor most helyszínt váltunk, mert ott már esetleg várnak bennünket, csupán ennyi...
36
@rapier: Ha a Jobbik kerül kormányra, akkor is biztos lehetsz benne, hogy nem a magyar fiatalok választják meg igazából azt a rezsimet, hanem a helyzetbe hozók.
Én azt látom, hogy Nyugat-Európa mára meghaladta azt, amit Magyarország, még el sem ért(nem is fogja). Ez pedig, a szociális-jóléti állam. Lehet látni a történelemben, hogy azok az országok pl. Oroszország, Balkáni államok, ahol nem volt lehetőség, fokról-fokra polgárosodást elérni, ott iszonyú embertelen, vadkapitalizmus, maffia és oligarcha uralom van. Magyarország is egy ilyen állam. Sajnos.:( És akár tagadják, akár nem a kultúrális és mentalitásbeli külömbségeket mindíg kihasználták a magyarokkal kapcsolatban. A cél mindíg az, hogy a magyar a magyart eméssze fel. Hatalmaskodjon a magyar a magyaron. Ugrassza egymásnak az embereket, irígykedjenek, jelentsék fel egymást, üldözzék el, járassák le a tehetségeket.
A mindenkori politika pedig azt mondja, majd mi segítünk! Csak húzzátok meg a nadrágszíjjat, csomagok, reformok, tervek, átszervezés, leépítés, felépítés jönnek-mennek. És mindez, félelmet ébreszt.
rapier
@36: Igen és meg van az a jól körülhatárolható kisebbség, akik az ellentéteket folyamatosan szítják!
papa.49
@36: Jól megfogtad a lényeget, itt ma nincs olyan politikai erő, olyan csoportosulás aki mögé az ország lakossága feltudna sorakozni, itt már akkora a megosztottság, hogy az józan ésszel fel sem fogható, és ezt legnagyobb részt a regnáló hatalom prominenseinek köszönhetjük!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.