Dr. Varga Zoltán pszichológus adott interjút a Vasárnapi Híreknek arról, hogy miért lettek olyanok a magyar vezetők, amilyenek. Különös tekintettel a jelenlegi miniszterelnökre, Orbán Viktorra.

A szakember szerint tévesen gondolják Orbánt kiemelkedően tehetséges politikusnak. Hiszen politikusként semmi sem sikerült neki.

Miközben harsog felénk, hogy a reformok működnek, nem léteznek reformok, miközben valamiféle rendről beszélnek, a történelem során ritkán tapasztalható kétségbeejtő rendetlenség vesz körül bennünket. Szinte minden társadalmi réteggel összeütközött. A nemzetközi fórumokon végzetesen nevetségessé tette magát, lejáratta az országot.

 A pszichológus aggasztónak találja, hogy a miniszterelnök nyilvános beszédeinek színvonala leromlott. A március 15-ei már szinte kimeríti a zagyvaság fogalmát. 

Döbbenetes és árulkodó, ahogy nevetve mesélte egy '89 körüli felvételen, hogy mennyire utálta az édesapját. 

ez a megnyerő, kedves fiatalember arról beszél, hogy az apja verte, sőt rúgta is őt. Tudja, a szülők nagyon ritkán rúgják a gyerekeiket.

A nehezen síró ember leplezi könnyeit ezzel az idétlen viselkedéssel – fogalmaz a szakember.

Pszichológus: Orbánt rugdosta az apja gyerekkorában, ma is rettegésben él

Nagyon fél

Varga szerint ahogy minden zsarnok, Orbán is rettegésben él. 

Egyre nő a hatalomtól, miközben egyre többen tudják, hogy ez színjáték. A világ valóban professzionális, valódi hatalommal rendelkező emberei összesúgnak mögötte, ha meglátják. Emberünk ezt mélyen elrejtve maga is sejti. Sokszor a viselkedésén is látható ez. A zakóját gombolja, a nyakkendőjét igazgatja. Körbepillantgat. Különféle helyzethez illőnek, alkalmasnak gondolt arcokat vág. 

Az sem véletlen, hogy Juncker pont őt vágta "barátságosan" pofon. Putyinnal vagy Merkellel sosem merné ezt megtenni. Orbán idővel meg fog roppanni, mert a képességeihez képest túl nagy terhet cipel – magyarázza a pszichológus.

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Úgy legyen!!! Zárt osztályon lenne a helye!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Shikari a szellemi mélyszegény: A nemezti beteg maga mondja el egy ma is elérhető videóban, hogy az apja agyba-főbe ütötte-verte, és valószínűleg skizofrén, mert kívülről szemlélte magát.
Nevezheted lejáratási kísérletnek ezt a ma is aktuális (sőt egyre inkább aktuális) írást, de a gazdádat hazudtolod meg :)
Aki Én
@Shikari a nemzeti buta: Nem használnak a kezelések? Még mindig az elcsalt kétharmad a téma, pedig még így sem kétharmad? Még így is többen szavaztak orbánod ELLEN!!!
Nem ereszted ezt a propaganda szöveget? Itt hiába nyomod, ez nem a szekta.
solidedge
"Orbán idővel meg fog roppanni, mert a képességeihez képest túl nagy terhet cipel." Nosza rajta, nagy igény van rá.
advocat
"ez a megnyerő, kedves fiatalember arról beszél, hogy az apja verte, sőt rúgta is őt. Tudja, a szülők nagyon ritkán rúgják a gyerekeiket." További "rajongói" kérdés?
advocat
És ha valaki végre megtanítáná, hogy kell kezet csókolni!!! Mert a szellemi semmiség jele az, hogy nem tud! Mert arra születni kell!
kokopelli
@advocat: ..akár még utána is lehet olvasni!A szellemiség alapja az is,hogy rögtön utá-
nanézek! Milyen IQ nullás tanácsadói vannak?...vagy a szinfal mögött röhögnek rajta?
A "bevallott" skizós videója is mutatja,hogy azóta semmi sem változott" Sőt...! :-(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.