A tanárok azt ígérték, ha hétfőn sem egyeznek meg a kormánnyal, országos sztrájkot hirdethetnek. Nagyon érik a munkabeszüntetés, egy sor ügyben továbbra sem találtak közös pontot – írja az Index.

Palkovics László közoktatási államtitkár szerint, hiába ragaszkodnak több ponthoz, azokban a kormány nem tud engedni.

Az iskolák állami fenntartásának átalakításánál nagyon mások az elképzeléseik a szakszervezetnek, mint a kormánynak. A tankötelezettség 18 évre emelésében sem közeledtek, mert Orbánék ragaszkodnak a 16 évhez.

A tanterv átalakításának a határidejével is gondok vannak, mert a tanárok azt szeretnék, ha már szeptemberben lenne érzékelhető változás. A kormány szerint elhamarkodott lenne így átalakítani a rendszert.

Palkovics ezek mellett kritikus pontként említette a pedagógusok terhelésének átalakítását. Jelenleg 22-26 óra a kötelező tanóra, és 32 órát kell az iskolában tölteni, ennek csökkentését szeretné a sztrájkbizottság.

Gallóné: megkezdik a sztrájk előkészítésesét

A kormányt tájékoztatást kap a sztrájk előkészítéseséről, ezután hét napja van arra, hogy válaszoljon a követelésekre. Ezzel párhuzamosan az érdekképviseletek megkezdik a tárgyalásokat az elégséges szolgáltatásokról a munkáltatóval – közölte Galló Istvánné.

Ez valószínűleg azt jelenti majd, hogy tankerületenként kijelölnek egy intézményt, ahol a sztrájk alatt a gyerekekre vigyáznak – fűzte hozzá.

Az érdekképviseleti vezető elmondta: nem sikerült megegyezni az óraszám csökkentése, a technikai adminisztratív dolgozók bérrendezése, a tankönyvpiac megnyitása, a gyerekek terhelésének csökkentése tekintetében.

A szakszervezetek azt javasolták, hogy a heti öt testnevelés órát háromra csökkentsék, mivel úgysem állnak rendelkezésre az ahhoz szükséges feltételek, illetve javasolták az erkölcstan kivezetését. Ebbe nem ment bele a kormányzat.

Ugyancsak nem derült ki, hogy mi lesz a funkciója a Klik-et felváltó 40-70 kisebb fenntartónak. Csupán azt tudni, hogy az intézményeknek lesz saját költségvetése és a munkáltatói jogkör kibővül – mondta Galló Istvánné.

A szakszervezetek ragaszkodnak ahhoz is, hogy 22 órában határozzák meg a pedagógusok munkaterhelését, a többit pedig fizessék ki túlórában – tette hozzá.

Az érdekképviseletek is megfelelőnek tartanák, hogy ott ahol felkészült az önkormányzat az iskola fenntartására, kapja vissza a fenntartói feladatokat – sorolta Galló Istvánné.

A szakszervezetek az általuk megfogalmazott 25 pontból 20 teljesüléséhez ragaszkodnak – mondta a PSZ elnöke.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
Helyes! Sztrájkoljanak csak! Amúgy az érettségiző diákok meg le vannak szarva!...

nem...nem úgy értettem..nem kell kiforgatni a szavaimat...hanem a légkör, na az érződik a diákok közt...és az bizony nem sugároz nyugalmat...
Bercifiu
Ha nincs legalább 50 5 - os részvétel az eredmény nulla.
rapier
@Bercifiu: 50%? 5% ha lesz! Mondom! Vihar a biliben! Erőtlen, koncepciótlan és álságos hőbörgés csak! Aki nem megy el az Oktatási Kerekasztal tárgyalásaira, milyen megegyezésről beszél?
Cicamama55
@rapier: Ezt valahogy én is így gondolom. Városunkban egyetlen iskola előtt álldogált 7-8 tanár a múltkor, s az összes többiben semmi "ellenállás" nem volt. Szerintem a vasárnapi bezárás ellen sem lenne sokkal több tiltakozó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.