A 2020-ig tartó uniós fejlesztési időszakra úgy is tekinthetünk, mint öt bő esztendőre, ami után még nem tudni, hogy mi következik – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken Egerben sajtótájékoztatón.

Kifejtette: az unió nettó befizető tagállamai nyomást gyakorolnak Brüsszelre, hogy a 2004-ben csatlakozott országok 2020 után már ne legyenek jogosultak a fejlesztési forrásokra. A kormány ezért úgy készül, a 2020-ig hátralévő időszak az utolsó lehetőség arra, hogy olyan beruházásokat finanszírozzon, amelyek a gazdasági növekedést tartósan is fenntartható pályán tartják.

Kitért arra, hogy a 2014-20-as ciklusban a forrásokat hatékonyan kell felhasználni.

"Ezért nem engedjük, hogy e pénzekből látványberuházásokat finanszírozzanak, és nem engedjük azt sem, hogy ezen pénzeket egy-egy gazdasági érdekcsoport kisajátítsa"

- jelentette ki.

Csepreghy Nándor emlékeztetett arra, hogy a kormány egy új pályázati értékelési rendszer kidolgozását is kezdeményezte, annak érdekében, hogy garantálható legyen az uniós források munkahelyteremtésre, illetve gazdaságnövekedést előmozdító beruházásokra való felhasználása. Hozzátette: kizárólag a pályázatok beltartalma lehet bírálati szempont, a kabinet ezért arról is döntött, hogy létrehoz egy pályázatértékelői szaknévsort. Az államtitkár szerint ez a rendszer az Európai Bizottság részére is garanciát adhat.

"Ma Magyarországon – az EU-ban nem példa nélküli módon – egy olyan ellenzékkel küzdünk nap mint nap, akinek politikai eszköztárába beletartozik az is, hogy saját hazáját jelenti fel Brüsszelben",

az EU és Magyarország közötti viták nagy részének hátterében is ez áll, ami egyrészt erkölcstelen, másrészt komoly károkat okoz az országnak – szögezte le.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ugyan, csepreghy, te nemreg szerepeltel mar le... Milyen ellenzekkel kell neked nap mint nap megkuzdened? Hat csak egyet futtyent orban, es a DK kivetelevel mindenki elotte pitizik, mindenkit megvett kilora!
Kizarolag Gyurcsanynyal nem bir el, ez a legnagyobb fajdalma, es igen, amig ti a hazatokat aruljatok es ELaruljatok, masoknak osztogatjatok a magyar foldet, addig csak a fuggetlen Hagai Birosag, vagy a Brusszeli Unios Birosag tud csak ellenetek tenni valamit. Igen, amig pol-poltpetya a fo briganti a birosagon, addig nem lehet ma Magyarorszagon feljelentest tenni nyilvanvalo korrupcio, hutlen kezeles, adoelkerules, offshore-ozas, es sikkasztas, meg egy csomo mas buntett miatt, mert ezek a feljelentesek rendre a korrupt birok fiokjaiban fognak elpihenni.
orban es bandaja egyebkent is a legtobbet az Unio ellen teszi, tehat jogos, ha ezeket az ugyeket egyenesen az Unios birosag ele viszik, csepreghy pedig ne azonositsa ezzel a rablobandaval a magyar nepet, mert a ketto nem ugyanaz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
libellle
Hmmm... most mi történt kinyitották azokat az örültek házàt Magyarországon ahol ezt is ápolták. ?
libellle
@Hellcat: Ez nem egészen igy leszz, mert már ebben az évben elkezdödött az eu-s Pénzek kifutása.
Desischado
@karma1: Drágám, ez nagyon jól megmondtad, minden szavad igaz! Nekem csak az a furcsa, hogy már a második fideszes "lázad fel"! Eddig nagy volt a kuss, most meg "renitenskednek"! El kezdik játszani a "jó fiút", ez nem gyanús kicsit sem? Mert nekem igen, hogy valami bűzlik Dániában, ahogy Hamlet mondaná. Csak nincs valami baj házon belül? Netán menekülni kezdtek a patkányok a süllyedő hajóról?

@Horizont: Drága lelkem, nálad is ott a pont! Lelkiismeret?! Az hiánycikk egy fideszesnél!
kkalman
Te idióta fideszcsicska! 2002-2010 között kirohangált Brüsszelbe feljelenteni minden apróságért az aktuális kormányt? Nem a patkány gazdád volt véletlenül? Azt szeretem bennetek, hogy megszólal valamelyikőtök, az biztos tökön rúgja a saját száját. És azt olyan jó látni, hallani.
Jozefina
Már a mai naptól nem lenne szabd egyetlen EURÓT sem rábízni orbánféle tolvaj bandára!!! Maximum egy független EU-s szervezet kezelje és ossza el azt a pénzt, amit még kis hazánk megkap!
human
"Ezért nem engedjük, hogy e pénzekből látványberuházásokat finanszírozzanak, és nem engedjük azt sem, hogy ezen pénzeket egy-egy gazdasági érdekcsoport kisajátítsa"
A messziről jött ember és a fideszes talán ezt elhiszi.
Erről az a vicc jut eszembe, mikor a férj a feleségét a szeretőjével találja az ágyban és a nő utolsó érve: - Most akkor nekem hiszel vagy a szemednek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.