Állatkínzás miatt emeltek vádat egy Keszthely mellett szarvasmarhákat tartó férfi ellen, mert ellátás nélkül magukra hagyta az állatokat, amelyeknek értékesítését nemrég a bíróság el is rendelte – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A 40 éves férfi egy Keszthely mellett bérelt területen 13 szarvasmarhát tartott, de ellátásukról csak minimális mértékben gondoskodott, nem biztosított számukra elegendő élelmet és ivóvizet. Tavaly novemberben az állattartó elutazott, de a jószágok őrzéséről, tartásáról nem gondoskodott megfelelően, takarmányt és ivóvizet sem biztosított, a marhákra senki nem vigyázott, a kerítés is alkalmatlan volt az őrzésre.

A szarvasmarhák három nappal később kitörtek a karámból, a közeli utak környékén kóboroltak, így veszélyeztették a közlekedés biztonságát. Az egyik útkereszteződést a rendőrségnek le kellett zárnia, hogy megpróbálják visszaterelni a marhákat a bérelt telephelyre.

A nyomozó hatóság a jószágokat lefoglalta, a Zala Megyei Kormányhivatal a rossz tartási körülmények miatt a lesoványodott állatokat egy másik gazdának adta át. A Zalaegerszegi Járásbíróság idén márciusban jogerőre emelkedett végzésével a lefoglalt szarvasmarhák előzetes értékesítését is elrendelte.

A Keszthelyi Járási Ügyészség a 40 éves gazda ellen állatkínzás miatt emelt vádat.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Börtönt úgysem kap, legalább egy életre tiltsák el mindenfajta állat tartásától.
Még egy beteg, sánta bolhát sem bíznék az ilyenre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.