Hiába menne át gyorsan a parlamenten a vasárnapi boltzár megszüntetését célzó törvényjavaslat, más jogszabályok miatt egyelőre még nem nyithatnának ki a boltok most vasárnap – írja az BLOKKK.com.

A portál szerint a vasárnapi boltzár eltörlését indítványozó törvényjavaslatot április 11-én benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek, ahol egy nappal később, április 12-én dönthetnek róla. Ezt követően az Országgyűlés elnökének, majd a köztársasági elnöknek kell aláírnia, utána jöhet kihirdetése a Magyar Közlönyben.

A hatálybalépés időpontja a friss törvény kihirdetését követő nap. Ez nagy sietség esetében eshet az országgyűlési döntés hetére is, akár már csütörtökre, vagy éppen péntekre is. De ez kevés a vasárnapi nyitáshoz.

A jogszabályok alapján a kereskedő köteles az üzlet nyitvatartási idejének változásait az azt megelőző nyolc napon belül a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni. Tehát meg kell várnia a boltosnak a kihirdetést, majd mehet a jegyzőhöz. Az alkalmazottal előre kell közölni munkarendje változását, erre egy hét van.

Tehát a vasárnapi bevásárlás szűken, talán a jövő vasárnap jöhet össze, ezen a hétvégén még menjenek misére vagy meccsre, esetleg veteményezni...

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Egy vasarnapon mar nem fog mulni...:o)) A fo turistaszezon majd csak junius kozepen, az iskolaszunettel indul...:o)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
@nemkati: Nem korrepetálok.
Csak annyit, hogy hosszú évekkel ezelőtt eldöntött story.

Ne ringasd magad álmokban!
Sajna ez igaz.
A dánoknak sikerült különböző csavarokkal, stb kivédeni.
Az osztrák megoldotta a maga módján.
A német...
A francia...

Vegyél most földet Ausztriában, Franciaországban, vagy akár Németországban, ...
Csak próbáld meg!!!
nemkati
@Szókrakész: Kizárt, hogy állami földet tudnék bárhol venni, ahol azt az állam nem árulja.
Szókrakész
@nemkati: És miért nem árulja?

Mert csak Kelet-Európára érvényes ez a földárveréses EU-s rendelet.
De csak álmodozz, próbálkozz!!!
nemkati
@Szókrakész: Nagyon nem tudod te ezt, megpróbálom egyszerűbben. Mit tudsz megvásárolni, amit a tulajdonosa nem szándékozik eladni?
Szókrakész
@nemkati: Mint írtam, nem korrepetálok, nem készítek fel senkit pótvizsgákra.
Járj utána!!!
kukac50
Pofátlan volt a Fidesz amikor a választási iroda elfogadta a beadványt akkor hozott új törvényt!
Miért nem amikor a kopaszok nem engedték Nyakót az időmérőhöz menni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.