Az egész országon átívelő toborzó futást szervezett a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság annak érdekében, hogy közelebb vigye az emberekhez a honvédelem ügyét.

A Toborzó Országfutás 2016 szerda reggel rajtolt a fővárosban, a Budapesti Honvéd Sportegyesület területéről. A futók a 2016 kilométeres útvonalon több mint 200 települést érintenek, végül május 20-án futnak célba Budapesten.

A futás ünnepélyes indításával egybekötött sajtótájékoztatón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta: napjainkban új típusú kihívásokkal is szembe kell nézni, ehhez szükségünk van képességeinkre, tartalékainkra, azok megújítására és kibővítésére, illetve a társadalom támogatására is.

Céljuk a honvédség kötelekébe való toborzás, a honvédelem ügyének népszerűsítése, a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése – mondta az államtitkár, hozzátéve: idén – az olimpiai évben – a honvédség rendezvényét összefűzik a sport és az egészséges életmód népszerűsítésével.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Határ menti futóverseny lesz, ahol legrosszabb esetben is csak másikak lehetnek, hiszen csak a rendőrök indulnak rajtuk kívül.
nemkati
Mit vétettek a szerencsétlenek, hogy futkosóra küldik őket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.