Az összes állami erdészet vezetője többet keres havi kétmillió forintnál, vagyis az állami cégvezetők korábbi bérplafonjánál – derítette ki a NOL.hu.

Mind a huszonkét állami erdőgazdaság vezérigazgatójának havi fizetését bruttó kétmillió forint fölé emelte a kormány. Az erdőtársaságok irányítói voltak a legnagyobb nyertesei annak a tavaly őszi kormánydöntésnek, amely lehetővé tette, hogy a pénzügyi szektorban legfeljebb havi bruttó öt-, az energiaszolgáltatóknál és a kiemelt stratégiai jelentőségű cégeknél négy-, míg a többi állami vállalatnál hárommillió forint legyen a vezetők alapbére.

A főerdészek még Orbánnál is többet keresnek

Az összes főerdész bruttó bérét a Bajnai-kormány által elrendelt, de hallgatólagosan tavaly őszig fenntartott havi kétmilliós fizetési plafon fölé emelte a Földművelésügyi Minisztérium.

Orbán Viktor bruttó másfél millió forintot keres, ezzel szemben a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója,  Szalacsi Árpád is hárommillió forintot kap havonta.

A kiemelt bérezést a Földművelésügyi Minisztérium azzal indokolta, hogy 

az erdészeti társaságok olyan nemzeti vagyont őriznek, amelynek elsősorban nem a nemzetgazdasági súlya a legjelentősebb, hanem az, hogy ez a jövő.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KERKA
Na, ezért kell a 3 igenes szavazás, visszahozni a 2 milliós bérplafont. Amúgy az a régi szólás még mindíg érvényben van, hogy amíg az erdőben van fa, addig az erdész nem éhezik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
Aggódom a Zsímoréért,,...Remélem nem nélkülöz.
zöldszem
Tudjuk, de a gázszerelőnek is több!
De! Még így, hogy többet keresnek sincs akkora vagyonuk, mint Orbánnak!!!
verum
Gyorsan kalapozzunk Orbánnak, nehogy nélkülöznie kelljen!
Adjatok gyorsan egy bankszámlaszámot, hogy utalni tudjak!
KERKA
@Clavigo: 11.21. Aggódom érte. Ne gyűjtsünk neki?
Clavigo
@KERKA: Majd a Gázszerelője kisegíti..:)
justhpeter
Nem elég Orbánnak, hogy szegény, még stómanja sincs szerencsétlennek. Biztosan nem telik rá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.