Főbenjáró bűnt követett el a Demokratikus Koalíció szóvivője. Varju László országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatót tartott az Országgyűlés Sajtótermében. Mivel előtte egy órával derült ki, hogy a kormány visszavonja a vasárnapi boltzárat, ezért Gréczy Zsolt, a DK szóvivője ugyanott reagált a hírre.

Emiatt Kövér László úgy döntött: Gréczy Zsoltot, a DK szóvivőjét kitiltja a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból – számol be a történtekről az ellenzéki párt.

Kövér László kitiltotta Gréczy Zsoltot a Parlamentből

Így folytatják: Mondhatnánk, hogy ez felesleges kukacoskodás, hatalmi arrogancia vagy pitiánerség, de az ügy inkább fideszizmus. Ez a politika arról szól, hogy mindig mindenkit büntetni kell. Nincs előzetes írásbeli kérés, figyelmeztetés. Kitiltás van.

A konkrét eset szerint tehát a DK szóvivőjének ki kellett volna hívnia az újságírókat és az operatőröket a teremből, hogy a folyosón mondja el a párt álláspontját a boltzár megszüntetéséről, majd megkérni őket, hogy fáradjanak vissza a terembe Varju László képviselő sajtótájékoztatójára. A házelnök szerint ez lett volna a logikus és helyes eljárás.

A kitiltás visszavonásig van érvényben, de a DK azt követeli Kövér Lászlótól, hogy vonja vissza a döntését – áll a párt közleményében.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
A kövért kéne feltiltani egy villanyoszlopra már...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@mariaberta: Az lenne az igazi büntetés neki.
perfekt
@nyanya001: Én ugyan-úgy látom, mint itt a nagy többsége a véleményt nyilvánítóknak-csak mocskolódás nélkül.Nekem ,az nem szokásom.Nevezett egy ,fa humorú unintelligens lény.Csak az a probléma hogy ,nehéz a politikusokra az ellenkezőjét állítani,korra,NEMRE--pártszínekre való tekintettel !
Jozefina
Kövér legalább annyira eszement, mint orbán!!!
sgyuri2003
Egy olyan sajtótájékoztató amikor nem parlamenti képviselők is megszólaltak:

www.omvk.hu/hirek/sajtotajekoztato-a-parlamentben.html

Csak következetesen köteles úr!
Yoda69
kover koteles laszlo a sajat nyakara hurkolna inkabb kotelet. O is es az orszag is jobban jarna.
kukac50
Kövér csak a saját hatalmáért pofátlankodik!
Olyan pártra szeretnék szavazni aki a többi pártot nem ellenségnek tekinti, hanem vitapartnernek. ha másik pártoknak jobb ötletük van ami a Népnek is jó azt nem söpri le az asztalról,hanem megvitatják és a jó ötleteket felhasználják.
Amelyik pártnak csak a saját környezetének gazdagodása a fontos a munkanélkülieknek meg csak napi 7-800 forint jut amiből számlákat fizet, aki ennyiből még élelmet is kénytelen vásárolni. Az öregségi minimál nyugdíjnál is ez a helyzet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.