Több kórházról is eltűntek reggelre az éjszaka kirakott fekete szalagok - írja a Népszabadság.

A fekete ruhás nővér, Sándor Mária csapata fekete szalagokat rakott a kórházakra csütörtök estétől hajnali négyig, de ezeket reggelre több helyről leszedték.

Eltűnt a fekete szalag a Madarász utcai kórházról is, amelyre péntek reggel a lap munkatársának tudósítása szerint egy iskolás lány és apja visszarakta.

A Népszabadság hozzátette, hogy állítólag több kórházban nem engedik a nővéreknek, hogy feketében demonstráljanak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) péntek reggel 8 és 10 óra között hirdetett országos figyelmeztető sztrájkot. Az egészségügyisek szolidaritásból is demonstrálnak.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Retteg a hatalom attól, hogy az emberek elmondják véleményüket, rettegnek szembenézni saját dilettáns, megosztó és kontár kormányzásuk eredményével.
Éljen a demokrácia, éljen a szabad vélemény nyilvánítás, éljen a neoszocializmus, ahol dübörög a tiltás, megfélemlítés és fenyegetés, ha a véleményed nem egyezik a hataloméval.
verum
A kórházigazgatók inkább a borzalmas körülményeket ne engedjék, hogy emberek meghalni mennek a kórházakba!
Legalább a gyász megnyilvánulását engedjék a sok egészségügy áldozatainak.
Mert nem elsősorban a kórházi dolgozók az áldozatok, hanem mi, akik betegek vagyunk, vagy betegek leszünk és ott fogunk meghalni a borzalmas körülmények között!
Egy fekete pólót csak megérdemlünk megemlékezés gyanánt!
eugen4402
Zseniális intézkedés!
Ilyen olcsón még soha nem sikerült megoldani az egészségügy problémáit!!!
Már, ha ezzel a szalagleszedéssel eltűnnek a gondok...:-(((
pbalage
akik leszedték, azok soha nem félnek, hogy egyszer kórházba kerülnek?
Jozefina
Kötelet fonnak belőle remélhetőleg és jó erőset!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.