A családi adókedvezmények bővítése mellett az áfacsökkentésre koncentrál a kormány a jövő évi költségvetésben – közölte Vinnai Győző, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, a sertéshús áfájának csökkentése utáni kedvező tapasztalatok miatt döntött úgy a kabinet, hogy a baromfihús, a tej és a tojás áfáját 27 százalékról 5 százalékra mérsékli.

Közeleg a választás, áfacsökkentést ad a népnek a Fidesz

Emellett 27-ről 18 százalékra csökkennek az internetszolgáltatás és az éttermi szolgáltatások díjai is, de 2018-ban további csökkentések jöhetnek – mondta. Vinnai Győző megjegyezte, a bankadó mérséklésére is javaslatot tett a kormány, ennek mértékéről tárgyalások folynak.

Az elmúlt években egyre jobban teljesít a magyar gazdaság, így az évenkénti átlagosan 3 százalékos GDP-növekedés miatt lehetőség van béremelésekre is. A 2017-ben folytatódó pedagógusbér-emelés mellett az egészségügyben, a közigazgatásban egyaránt nőnek majd a keresetek, valamint külön életpályamodellt indítanak a mentősök és az adóhatóságnál dolgozók számára is – összegzett Vinnai Győző.

Petneházy Attila (Fidesz), a nyíregyházi térség másik kormánypárti országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) összefüggésben elmondta, a jelenlegi adatok szerint 2400-2500 azon regisztráltak száma, akik élni szeretnének a támogatási formával.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Szép ez a fotó. Önmagáért beszél. A félnótás juhász a birkanyáj közepén.
Tavaly Szatmárnémetiben az Auchanban 7 ezer ft-ért dugig töltöttük a bevásárlókocsit. Itthon ugyanennyiért csak lötyög valami az alján.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
@justhpeter: Nem lehet ennyire hitetlen: amit egyszer megígért, azt meg is tartotta (magának). Vagy pl. beígérte a 14.havi nyugdíjat... És lám... Még tíz év se tellett el azóta, és már majdnem ott vagyunk. Először persze a tizenkét havi rendes nyugdíjat kell megszüntetni, a 13. havit határidő nélkül lebegtetni, aztán máris ki lehet fizetni évenként egy alkalommal a 14. havit...
nyanya001
Ennek fényében tudjátok mennyi lesz a nyugdíjemelés ?
Az amit a táblán mutattak fel ma a tüntetésen ! Egy jó nagy !
Nem hogy infláció nem lesz, defláció lesz !
Feraj49
Munkát adjál barom,ne áfa csökkentést,és a bérböl majd megfizetjük az áfá-t.
Borsodi
Némelyik embert a fidesz úgy megvezeti mint a lovat a cirkuszban.Valóban sok a birka köztünk!
www.dalszoveg.hu/d1183898/kampnydalok/ebredj_fel_alv_magyarorszg-dalszoveg.html
Borsodi
www.youtube.com/watch?v=nLlXIUrict0
Békés boldog félelem nélküli emberek odafigyelés a szegényekre, mondták 1990ben Mára szarabb lett az életünk .Köszönjük a sok stadiont Istenem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.