Ez az a vita, amit ha nem tudnak megoldani jogászaink, akkor akár büntetlenül is szabadulhat Tarsoly Csaba, az évszázad magyar csalója... Két és fél hónapja annak, hogy a Fővárosi Főügyészség bemutatta a nyilvánosságnak a Quaestor-vádiratot, amit Ibolya Tibor fővárosi főügyész világszínvonalú munkának nevezett. Aztán április elején ugyanerről azt mondta a Fővárosi Törvényszék, hogy hiányos, ami után szokatlanul durva hangnemben kezdtek üzengetni egymásnak a jogászok. Ibolya Tibor halogatással és mondvacsinált indokok kitalálásával vádolta meg a bíróságot, a bíróság pedig kikérte ezt magának – és közben az is kiderült, hogy ha a két szervezet nem tudja megoldani a vitáját, akkor Tarsoly Csaba akár simán ki is szabadulhat. Az Átlátszó megszerezte a bíróság Idzigné Novák Csilla által jegyzett határozatát, amiben a hiányosságok pótlására szólítja fel az ügyészséget, ebből kiderül néhány újdonság. A bíróság egyik fő problémája, hogy az ügyészség „improvizatív, ad hoc” módon...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: bundi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A "zseniális" vádirat elkészítésénél a döntő és legfontosabb szempont az volt, hogy semmire ne legyen jó. Alapvető feltétele volt a semmit mondás, mert a havert ki kellett húzni a sz@rból.
"Senkit nem hagyunk az út szélén."--hányadszor és még hányszor fog beigazolódni a klasszikus mondás.
Hellcat
Ki kell mosdatni a havert a szarból...Jól írták a kommentekben:
"A legfontosabb számukra, hogy Polt kihúzza főügyészként az elévülésig. Ezzel elmondtam mindent."
human
@Hellcat: Az nem lehet, hogy egyszerűen az elévüléssel megússzák. Azért nem pár milliós lopásokról van szó. Ezek már költségvetési tételek. Csessze meg az összes fideszimádó.
Hellcat
@human: Én sem akarom elhinni de bassza meg akkor is ez történik...már bocsánat a csúnya szóért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.