Májusban kezdődik a Quaestor-botránnyal kapcsolatos első per, amit azért indított egy befektető, mert a 200 milliárdos kárértéknek csak egy töredékét kapták vissza a becsapott ügyfelek. A Quaestor-vezér Tarsoly Csaba pere viszont akár el is maradhat, a bíróság ugyanis azt állítja, hogy a vádirat alkalmatlan a tárgyalásra. A Hetek cikke. A tavaly márciusban kirobbant Quaestor-botrány károsultjai egyre türelmetlenebbek, és a számok tükrében joggal azok. Minden idők egyik legnagyobb magyar csalási ügyében összesen 208 milliárd forint kár érte a Quaestortól kötvényt vásárló 32 ezer ügyfelet, ám a brutális összegből mindeddig csupán 87 milliárd forintot térített meg a Befektető-védelmi Alap (BEVA). A 208 milliárd forint veszteség nagyobb része, mintegy 150 milliárd forint a legprimitívebb módon keletkezett: kiderült, hogy a cég fiktív, azaz hamis kötvényeket értékesített ilyen összegben. Ugyanakkor 58 milliárd forintnyi valós kötvény árát is magával rántotta a csődöt jelentett cég. A...

Forrás: atv.hu
Feltöltő: emerencia
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
@bencemacska: Én sem vagyok közvetlen károsult de közel áll hozzám valaki, aki kb. 2 milliót vesztett pedig 6 millió alatt volt a befektetése. Ebből szerette volna a lerobban lakását rendbehozni. Sok éven át kuporgatott emiatt! A nyugdíjából aligha fogja kigazdálkodni az elrabolt pénzét. A szocialisták alatt sem volt minden rendben, de akkor legalább az ember, ha betette a pénzét egy pénzintézetbe, vissza is kapta. Legfeljebb a piaci viszonyok miatt kellett aggódni. Az Orbán érában viszont már senki és semmi nem szent, itt a bankárok, politikusok és még ki tudja miféle bűnözők nemes egyszerűséggel ellopják az emberek pénzét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Ne feledjük, hogy a "Befektető-védelmi Alap" 87 milliárdja is a mi pénzünk. Engem az érdekelne, hogy a Quaestor maga, a saját vagyonából mennyit térített meg a kárból. Kizárt, hogy ne legyenek ingatlanai, értéktárgyai, számlái itt-ott.
bencemacska
@human: Én arra is emlékszem, amikor éppen az Ibolya nevű ügyész jelentette be, hogy a Quaestor vagyona fedezi a károsultak igényeit. Mindezt ő 3 nap alatt megállapította. Persze akkor sem volt hihető, de nem hallon, hogy azóta valaki figyelmeztette volna eme "tévedésére"!
Toby
A karám legnagyobb csalási és pénzmosási ügye ! Egyébként az alkalmatlan ügyész még a helyén van félmillár fizetés + juttatásokért ? Vagy éppen ezért fogják emelni a fizetését ?
bencemacska
@Toby: Nem hiszem, hogy csak félmillás fizetése lenne!!! Budapesti Főügyész!
eugen4402
Ez már akkora kárösszeg, ami eleve kizárja a vádalku lehetőségét. Ki tudná kárpótolni a megkaparintott milliárdokért azt a "tettestársat", aki énekelni kezdene a részletekről..? Azért a könyvvizsgáló elmesélhetné, mennyit fizettek neki a kötelező ellenőrzések elmúlasztásáért.
human
@bencemacska: Nekem is rémlik ilyesmi. Gondlomom mindent értéket felszoroztak kicsit, hogy jobban lehessen kommunikálni, hogy ne legyen lincshangulat, mindenki nyugodjon le a picsába.
Most találtam egy cikket pont erről. Tehát Ibolya főügyész(imitátor) 160 milliárdos lefoglalt vagyonról számolt be. Aztán mielőtt mindenki megnyugodhatott volna, az MNB bejelentette, hogy a Quaestor vagyona messze nem fedezi a 150 milliárdos lopással okozott kárt. Kérdés, hogy a fővárosi főügyész, ez az Ibolya fedőnevű vajon mi alapján nyögte be a 160 milliárdos vagyont?
vs.hu/kozelet/osszes/nem-er-160-milliardot-a-quaestor-vagyona-indul-a-felszamolas-0417#!s9

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.