A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Magyar Köztársaság halott, "megbecstelenítettek, feldúlták, tönkretették és végül megölték".

Gyurcsány Ferenc pártjának az alaptörvény kihirdetésének ötödik évfordulóján a budai Várban tartott hétfői demonstrációján úgy fogalmazott: a parlamentben a kormánypárti többség ünnepelt, ők viszont nem ünnepelni, hanem gyászolni jöttek, gyászolják a magyar köztársaságot, "amelyik élt 22 évet".

A politikus kijelentette, azzal vádolják a kormánypárti többséget, a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt, hogy elhazudták a rendszerváltozáskori közös vágyakat és reményeket.

Gyurcsány: A köztársaság halott

A most hatalmon lévők soha egy percig nem gondolták, hogy ez az ország valamennyiünk otthona lehet, hogy a haza nemcsak az övék, hanem mindenkié – jelentette ki.

Orbán Viktor miniszterelnök, aki ellenzékben azt mondta, hogy a nemzet a test, a köztársaság a ruha, úgy vetette le magáról és vetette sutba a köztársaság ruháját, mint ahogy nagyszüleink csizmás lábukról sutba vetették a kapcát – mondta Gyurcsány Ferenc.

Magyarországon nő a korrupció, a nyomor, a kivándorlók száma, de eközben emelkedik azok száma is, akik azt gondolják, hogy ebből elég. "Mi is azt gondoljuk, hogy elég miniszterelnök úr, elég köztársasági elnök úr", nem lehet a kevesek javáért elrabolni a többség országát, nem lehet kevesek Magyarországát építeni a többség Magyarországa helyett – tette hozzá.

A jobboldal mára a bűn szinonimája lett, a kormány támogatói pedig a mellett állnak ki, ami "vállalhatatlan, ami védhetetlen" – mondta a volt kormányfő.

Magyarországot egy bűnszövetkezet irányítja – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, amire hallgatósága "maffia, maffia" kiáltásokkal reagált. Azt mondta: az a jobboldal, amelyik nemzeti mitológiát épített a magyar föld köré, száz- és százezer hektárt adott el. Azzal folytatta, hogy a Quaestor-ügyben az ügyészség nem hajlandó benyújtani tárgyalásra alkalmas vádiratot, és ha ez így folytatódik, akkor a csalás elkövetője büntetlenül megúszhatja. Feltette a kérdést, hogy vajon létrejött-e egy vádalku, amelynek során a hatalmon lévők megmentik Tarsoly Csabát, ő pedig cserébe nem mondja el, amit "bűnös pénzügyi üzelmeikről" tud.

A devizahitelesek kárán meggazdagodott Magyar Nemzeti Bank milliárd számra szórja a pénzt, miközben a devizahitelesek százezrei szenvednek a mai napig – jelentette ki.

A jegybank elnöke bűnös, a jegybank elnöke bűnöző, és nem viheti el mindezt szárazon, ha van minimális tisztesség ebben az országban – mondta, mire az egybegyűltek "börtönbe, börtönbe" kiáltásokkal feleltek.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a demokratikus sokaságnak kell elég erősnek lennie ahhoz, hogy ne tűrje el, hogy "megbecstelenítik" minden nap, de a változást a jog rendjével kell kikényszeríteni.

Saját kormányzását jellemezve kijelentette: "becsület dolgában nem botlottam és nem botlottunk", mert a bűnt bűnnek, a rendszer hibájának tekintették.

A mostani rendszer viszont működtető, lényegi elemének tartja a bűnt – érvelt.

A pártelnök hazafias és erkölcsi kötelességnek nevezte, hogy megpróbálják legyőzni "a gonoszt", de – mint mondta –, ehhez a demokraták széles koalíciójára van szükség. A baloldali pártoknak azt üzente, hogy ennek érdekében "tessék elfelejteni a régi sérelmeket".

Az ország érdekében a zsarnoknak buknia kell – összegzett Gyurcsány Ferenc.

A demonstráción felszólalt a fekete ruhás nővérként megismert Sándor Mária is, aki azt mondta: van, aki a Várba költözik, mert "mindenre van pénz", és van, aki elhagyja az országot, mert nem érzi biztonságban magát, nem tudja fizetni a számláit.

A vele együtt felszólaló Kiss László ápoló úgy fogalmazott: a döntéshozók "vezényeljék haza" a magyar ápolókat, orvosokat, mert itt van rájuk szükség.

Sándor Mária és Kiss László mögött társaik egy "Magyarország! Ne engedd a nővéreket külföldre!" feliratú fekete transzparenst tartottak.

Az esemény kezdetére összegyűlt szimpatizánsok megtöltötték a Sándor-palota jobb oldala és a Budavári Palota közötti területet. A demonstráció résztvevői magyar, európai uniós, valamint több tucat pártzászlót lobogtattak. Olyan táblákat tartottak a magasba, mint "Vesszen a zsarnok!", "Új alkotmányt Magyarországnak!", "Mi az Orbán-rendszer ellen tiltakozunk. Ugye ti is?", vagy "Új rendszerváltást, európai demokráciát!".

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Törölt felhasználó
A köztársaság az köztársaság, hogy ebből mennyit ismerünk az tényleg egy más kérdés. Az biztos, hogy ennél, ami most még a 80-as években is több állampolgári joga volt az embereknek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Katalina62
@levarosbukta: A baloldalt próbálta összefogni! Az, hogy ez nem sikerült, nem csak az ő hibája! Lássuk be azért Gyurcsánynak, az ismert okoknál fogva, nincs akkora mozgástere,és ereje! Szerintem, amit a jelen helyzetben tud megtesz! Nem biztos, hogy mindig jól!
koszpeko
@levarosbukta: Mindent elkövet.
Próbálja úgy csinálni a dolgokat,hogy ne legyen sérülés és ne folyón vér.
Próbálja a baloldalt megmozdítani.
Sokaknak ökölbe szorul a keze az itteni híreket olvasva az enyém is.
Szerintem az-az alap probléma Ferivel,hogy mindenkinek meg akar felelni.
Ami senkinek még nem sikerült a világon.
A fidesz kihasználta,és máig kihasználja az emberek gyűlöletét ellene.
Ő erre képtelen.
bence
@levarosbukta: ! Minden adódó alkalommal Ő az egyedüli aki felhívja a figyelmünket és ismerteti velünk azokat a törvénytelen dolgokat amit a fidesz nap mint nap elkövet a kárunkra ! Szervez Ő megmozdulásokat , csak sajnos kevesen állnak mögéje ! Mindenki fél felfedni az arcát nehogy munka nélkül maradjon ! Amíg ez a félelem uralkodik az emberekben addig a fidesz azt tesz amit csak akar ! Akkor tudna eredményt elérni Gyurcsány , ha tömegesen sorakoznának mögéje az emberek ! Olyan tömeg mint a netadónál volt ! Egyedül , nélkülünk sajnos nem tud nagyobb eredményt elérni ! Ránk a tömegre lenne szüksége ! De hol vagyunk mi ?! Sehol ! Ülünk otthon , elégedetlenkedünk , jártatjuk a szánkat , ahelyett , hogy részt vennénk a hívó szavára ! Nem kell Őt okolni olyanért amiről mi tehetünk ! Végezetül , emlékezz csak arra , hogy az akkori csőcselék mit művelt , pedig a töredékét sem követtel el annak amit elkövet orbán ! Nem ártana néha magunkba szállni , és saját gyávaságunkért mást , nevezeteen Gyurcsányt okolni !
Törölt felhasználó
A feriben sok minden egyben áll ahhoz, ami kell ide, de mint ahogy egy megosztó ügynököt sem alkalmaznék értékesítőnek, mert megosztja a vevőkört úgy Ferire sem szavaznék önmagában. Nem a személye ellen szól, hanem taktika, ezt neki is tudni kellene. Máshogy a háttérből kéne szervezkednie szerintem, de ilyen és benne a tűz ez a feleségén is látszik..:) A Viktorén nem annyira:)
levarosbukta
@ziziplanet: Igen, ezt akartam többek közt kinyökögni én is írni hogy a háttérből kellene szervezkednie mert sok ember szemében hiteltelen és ebben a büdös életben nem lesz ő már miniszterelnök, vagy legalábbis nagyon csodálkoznék.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.