Kövér László határozatlan időre felfüggesztette a HVG videós kollégájának parlamenti belépőjét.

A házelnök kitiltotta a videóst az Országgyűlés Hivatalának helyiségeiből, vagyis a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból is. A hétfői döntésről az Országgyűlés sajtófőnöke kedden reggel tájékoztatta a hvg.hu-t.

Fekete Norbert hétfőn a Parlamentben próbált forgatni, ám Kövér László szerint megsértette a 9/2013-as számú házelnöki rendelkezést, amelyben azt szabályozták, hogy hol lehet forgatni.

A Sajtóiroda munkatársának többszöri figyelmeztetése és felszólítása ellenére is folytatta tevékenységét, és nem volt hajlandó elhagyni a Déli Társalgó és az Országház Kupolatermének területét.

Kövér László így "engedély nélküli forgatás", illetve "a szabályokkal való nyílt és tudatos szembeszegülés" miatt tiltotta ki Feketét.

Nem ő az egyedüli, így járt az Index két munkatársa, Fábián Tamás és Bakró-Nagy Ferenc is, a Népszabadság Online videósai, Kovács Klára és Mándli Iván, és a 24.hu tudósítója is.

A NOL.hu videójában Havasi Bertalan, a komoly rutinnal bíró sajtófegyelmező már pedzegette, hogy következményei lesznek a forgatásnak.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
@Apatszerek: Keresztapa! Keresztapa! Nem öregfiú, nem értelmi sérültek vagyunk!
Nem kell ahhoz, sem jobboldalinak sem baloldalinak lenni, hogy lássuk szar van a palacsintába, elég nyitott szemmel járni!
Nem tudom, ha anno így viselkedett volna a "baloldal" akkor is így tapsoltál volna?
Te ezt vártad a rendszerváltástól?
Hogy ismét nagy állami szervezetek tartsák nyilván, hogy ki mit csinál és mi a véleménye az éppen aktuális kormányról.
Hát, sikerült! 26 év alatt a ti segítségetekkel sikerült visszajuttatni az országot abba a posványba, ahonnan ki akartunk szabadulni.
", ez lenne a propeller?"Keresztapa-:))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
@volvós: Remélem a g.Orbánnak sem mert ez egy bűnszövetkezet
ahogy a Magyar György mondta ...
pbalage
@nyanya001: a Hadházy Ákosra gondolsz?
pbalage
@nyanya001: rendben, ezt tudjuk... elmondták, értelmesek voltak... ééééés? akkor? történik/történhet valami?
semmi, hiszen az országot átjátszották a maffia kezébe.

Na itt hekkelték meg a demokráciát és a jogállamiságot a félázsiai orbán család meg és az idióta szavazóik.

borzasztó rossznak látom ezt az országot.
a legutolsó, legmocskosabb szemétdombon kapirgáló, más kárán hasznot húzó könyöklő, lassan fegyvert viselő egyéni maffiózók pár ezer fős csapata tart sakkban a másik 9 milliós társaságot.

Kit azért, mert szerelmes a felcsúti malacokba, kit meg azért, mert lépni sem tud anélkül, hogy utánuk ne nyúlnának még a világ másik végén is.
A harmadik csapat meg az, akinek fogalma sincs arról, hogy mi a pöcsért nem jut neki kenyérre a hónap végén.
Apatszerek
Tanulságként ha van hajlam a tanulásra, ami kétes mint a szűzlány többségnyi kommentelőre illően! , ha a pártkötődést hangsúlyozzuk benne. Annál kevésbé, mivel egy liberális mindig hajlamos a saját józan ítélőképességét többre becsülni a pártérdeknél vagy testületi döntéseknél, s még ha lojális is egy liberális párthoz vagy jobb híján egy bizonyos pártra is szavaz (akár többször is), az a közösség neki valószínűleg sokkal kevésbé az otthona, mint más, kevésbé individualista beállítódottságú embereknek. Ezért a liberális pártember mindig is önellentmondásnak tűnik egy kicsit. Nem mintha ne létezhetne ilyen (sok furcsaság létezik), de a liberális pártember valószínűleg kevésbé liberális, már ami alapvető beállítódottságait illeti, mint amennyire egy liberális ideológia képviselője. Sőt, ha igazán liberális, lehet, hogy ez a tulajdonsága éppen a sikerességét veszélyezteti, mert a fent felsorolt számos "egyrészt... másrészt..." gondolata a hatékony politikai döntések meghozatalában fogja akadályozni. A történelem nagy válságmenedzserei között valószínűleg kevés volt a liberális államférfi, vagy csak gondolati szinten tartott liberális, valóságban soha nem érte el a liberálist tartalmában de annak téves eszméje mérgezte lelki tisztaságát: emberi méltóságát feladva éli mindennapjait!
Tádé
Szerintem a kitiltót kellene örökre KITILTATTÁ tenni, de nem csak a parlamentből.
Templom, torony, harang, melyet régen kötéllel szólaltattak meg.
Adott esetben a korszerűbb árammal történő meghajtás sem rossz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.