Az egészségügyet nevezte a jövő évi költségvetés egyik nyertesének Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője. A kormánypárti politikus, a parlament népjóléti bizottságának elnöke az Országgyűlésben kedden zajló egészségügyi vitanapról tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a vitában az ellenzék semmilyen konstruktív javaslatot nem tett, ellenben Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke újra előállt a fizetős egészségüggyel.

Gyurcsány Ferenc, a szocialisták és a liberálisok csak abban tudnak gondolkodni, hogy "a betegek ügye biznisz", csak azt nézik, mit lehet eladni – fogalmazott. Selmeczi szerint míg a 2010 előtti egészségügyet például a vizitdíj és a patikaliberalizáció jellemezte, addig

a 2010-ben hivatalba lépett kormány kiállt az erős és jól szervezett magyarországi egészségügy mellett.

Első lépésben el kellett kezdeni rendezni az egészségügyi dolgozó bérét, amire 2010 óta 300 milliárd forintot fordított a kabinet, 500 milliárdból pedig fejlesztéseket hajtott végre – mesélte a Fidesz képviselője, kiemelve, hogy a bérrendezés folytatódik, jövőre 100 milliárd forint plusz forrást fordítanak rá.

A Fidesz ugyanakkor tisztában van az orvosok, ápolók elvándorlásának, pályaelhagyásának problémájával, de a kormánypárt reméli, a bérrendezés segít abban, hogy minél többen visszatérjenek – mondta, megjegyezve, hogy a rezidensek ösztöndíjprogramjával eddig 3400 fiatal orvost sikerült itthon tartani. A megoldandó feladatok közé sorolta azoknak a körzeteknek a betöltését is, ahol nincs háziorvos.

A parlamenti vitanap tanulságának Selmeczi Gabriella azt tartja, hogy programja csak a Fidesz-KDNP-frakciónak van, amely "2010 óta takarítja a romokat".

A Budapestre tervezett új kórházat firtató kérdésre a kormánypárti képviselő azt válaszolta: a Fidesz-frakció felkérte a kormányt, készítsen programot arra, hogyan lehet javítani a fővárosiak és a környékbeliek ellátását. A kabinet arról tájékoztatta a képviselőcsoportot, hogy több terv is van: az egyik szerint egy új nagy kórház létesülne Budapesten, de vannak más elképzelések is. A Fidesz úgy tudja, még nem született döntés – közölte, megjegyezve, hogy szerinte Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár témában adott válaszát kissé félreértették.

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
kifli-csücsök szenyátorina mindig meg tud újulni (és ehhez még ujjazni sem kell), még mindig rá tud tenni egy lapáttal arra a tömény bornírt baromságra, amit ő jelent!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Ezek csak a tüntetéseket akarnák elkerülni azért pofáznak!
Olyan gyorsan kellene pénzt adni a kórházaknak,ezt megszavazni mint Matolcsinak a fizetésemelést! Már ma!
mariaberta
Bár soha senkinek nem kívántam, hogy kórházba kerüljön, de neked nem ártana -úgy átlag emberként- megtapasztalni az általad nagyra értékelt kórházi ellátást.
namihami
Ne bántsátok a Gabutát. Ő egy univerzális nő, minden ügyben tud nyilatkozni, akármihez hozzá tud szólni. Igaz, még egy szellemi fogyatékoshoz képest is baromságokat, de ez az Ő értékéből semmit nem von le.
panellproli
Az ilyen szopós ribiknek már rég a süllyesztőben lenne a helyük, de persze az összes párttársának is.
advocat
Szeretném megérni, hogy ez így legyen. De nekem alig van 10-20 évem.
advocat
Ja! Gabika! A magyar egészségügy már akkor lemerült, amikor megépíttetted a miniszteri WC-d!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.