Ha csak Varga keddi bejelentéseit vesszük alapul, akkor jócskán elszáll a jövő évi költségvetés, már a választás előtti évben elindulhat az osztogatás.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden átadta a 2017. évi költségvetési törvényjavaslatot Gulyás Gergelynek, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökének, majd beszámolt a részleteiről.

A nyugdíjasok kapják a legkevesebbet

A kormány megőrzi a nyugdíjak reálértékét, a nyugdíjemelés a tervezett inflációval megegyező. Ha a fogyasztói árak a kormány által prognosztizáltnál kevésbé nőnek jövőre, a nyugdíjak reálértéke nő, ha az infláció a tervezettnél magasabb lesz, akkor kompenzálják a nyugdíjasokat, tehát őket nem érheti hátrány – tette hozzá.

Kiemelte, hogy 2011-2015 között 21,5 százalékkal, az infláció felett 8,8 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, tehát az eddig felhalmozott plusz reálérték-emelkedés "visszapótolta azt a nyugdíjasok számára, amit az előző kormányok elvettek".

Jelezte azt is, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése további reálnyugdíj emelést jelent, hiszen a nyugdíjasok fogyasztói kosarában ezek nagy súllyal szerepelnek, az árcsökkenés a nyugdíjasok számára "egy újabb kisebb rezsicsökkenést" jelent.

Kaja

Január elsejétől 5 százalékra csökken a tej, tojás és baromfihús áfája, ami jelentős támogatást jelent minden magyar családnak. Emellett növelni fogja a hazai termelők versenyképességét és hozzájárul a kereskedelmi forgalom bővüléséhez.

A legfontosabb élelmiszerek mellett az éttermi szolgáltatások áfakulcsa is csökken, 18 százalékra, ahogy az internet hozzáférésé is.Jövőre továbbra is 15 százalék lesz a személyi jövedelemadó kulcsa, ami Európában az egyik legalacsonyabb – mondta Varga.

Megemlítette azt is, hogy a jövő évi költségvetés új szerkezetben készült, három részből áll: az állam működési költségvetése nullszaldós lesz, a másik kettő az uniós és a hazai fejlesztési forrásokat tartalmazza, ezek jelentenek az uniós statisztika szerint is elszámolt deficitet.

Osztogatás

A jövő évi büdzsében minden szakterület számára többletforrást biztosítana a kormány az idei évhez. Oktatásra 270 milliárd, egészségügyre 167 milliárd, tb- és jóléti kiadásokra 155 milliárd, kultúrára 66 milliárd többletforrást tartalmaz a javaslat. A rendvédelem 114, az önkormányzatok 5 milliárd, az igazságügy 26 milliárd, a külügy 10 milliárd többletforrásra számíthat. Ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, a honvédelem az ideinél 51 milliárd forinttal nagyobb büdzséből működhet jövőre.

Családi

Az átlagkeresettel rendelkező kétgyermekes családoknak jövőre is több jövedelmük lesz. 2019-re fokozatosan kétszeresére, gyermekenkénti 10 ezer forintról 20 ezer forintra nő a havi adókedvezmény összege. Az emelés részeként 2017-ben gyermekenként 15 ezer forintra nő a havi adókedvezmény összege – mondta. Meghirdetik az elmúlt évtizedek legnagyobb otthonteremtési programját is, a költségvetésből 211 milliárd forintot fordít a kormány a magyar családok otthonteremtésének támogatására. Ennek része a családok otthonteremtési kedvezménye (csok), az államilag támogatott kedvezményes hitel, valamint az új lakások építésére vonatkozó áfacsökkentés.

Közölte: az Országvédelmi Alap célelőirányzata és a rendkívüli kormányzati intézkedések tartaléka együttesen 170 milliárd forint, ebből az Országvédelmi Alap 2017-es előirányzata 60 milliárd forint, míg a rendkívüli kormányzati intézkedéseké 110 milliárd forint lesz. 2016-ban előbbi 70 milliárd forint volt, utóbbi pedig 100 milliárd forint – mondta Varga Mihály. A tartalékok rendszerét erősíti a költségvetési fejezetenként képezett stabilitási tartalék, aminek felhasználása a kormány döntése alapján az év utolsó negyedévében lehetséges – jelezte.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vukkocska
Meg ugye az a magyarázat, hogy a nyugdíjasnak a 0,9 az sokkal több, mert az áfa csökkenni fog. És akkor csak a nyugdíjasok számára lesz 5 %-os a tej, tojás, baromfi, vagy mindenkinek? Megint az hitték, hogy nagyon okosak, hogy ezt kitalálták. Az nem baj, csak ezzel úgy gondolják, hogy Magyarországon csak hülyék élnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rózsika Hatházi
Tőlem emelhetnek, akár 9 %-ot is, soha nem szavaztam rájuk és nem is fogok. Ha netán mégis erre vetemednék, most adom írásban, hogy valaki verjen agyon! :)))))
Desischado
Hogy ne sül le az azbeszt vastagságú bőr a képükről! Nekem már kiütésem van az ő "intézkedéseiktől"! Azt hiszik, hogy mindenki sík hülye?! Hát nem!
sgyuri2003
Szegény (vagy becsületes?) kormány az amelyik ígérni sem tud. Mire ez a költségvetés realizálódik addigra a kórházak adóssága eléri az igért 167 milliárd Forintot. Így az idei hiány pótlását akarják forrásbővítésnek beállítani.
Maradjunk annyiban , hogy ne beszéljünk erről a hazugságról befejezett múltban , vegyük csak ezt is az elterelő hazugságok egyikének.
lampa laz
Félő, ahogy az általában lenni szokott, az emberek zöme el fogja felejteni választások idejére az elmúlt időszak nyomrát és bedőlnek minden ígérgetésnek. Pedig a fidesz őszínte amikor azt mondja, hogy ne azt figyeljük mit mond, hanem, hogy mit cselekszik...
Ajánlom mindenki figyelmébe.
nemjoezigy
@Yoda69: @justhpeter: Teljesen igazatok van, remélem, hogy ezt a múltat, ezt a brutális teljesítményt már börtönnel és vagyonelkobzással jutalmazza a következő igazságügy!
Egyébként ez az egész megint csak a választási költségvetés, az agymosás része, ugyanúgy, ahogy a hírekben is állandóan hallható, az élősködő kormány sikerpropagandája.
Sajnos a psziché így működik, hogy aki nem érintett a kormány károkozásában és nem szociálisan érzékeny, az befolyásolható!
Erre számolhatunk a választásokig! És ez csak fokozódik!
kukac50
A nyugdíjasoknak annyi százalékkal emeljék a nyugdíjukat,amennyivel emelték a villamos energia rendszer használati díját az elmúlt években.. Különben nem őrzi meg a vásárló értéket a nyugdíj!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.