A Jobbik alelnöke a függőség és a " kiszáradt gazdaság " költségvetéseként hivatkozott a kormány kedden benyújtott javaslatára.

Z. Kárpát Dániel budapesti sajtótájékoztatóján jelezte: noha a javaslatot teljességében még nem ismerik, a sarokszámok egyértelművé tették a helyzetet.

Úgy fogalmazott: Magyarországon az "elmúlt nyolc évet" az elmúlt hat évben kellett volna rendbe rakni, ám ez nem történt meg. Önálló, magyar munkahelyeket, értékeket, biztonságot teremtő költségvetési és gazdaságpolitika helyett a függőséget konzerváló, a külföldi tőkének, multicégeknek kedvező javaslat született, ami nem minden tekintetben szolgálja a hosszú távú magyar létérdekeket.

Az ellenzéki politikus az infrastruktúra-fejlesztések, egészségügyi, oktatási és munkahelyteremtő beruházások szükségességét hangsúlyozta.

Szóvá tette azt is, hogy a kormány otthonteremtési támogatásait kevesek tudják igénybe venni, a Jobbik ezek helyett állami hátterű bérlakás-építési programot szorgalmaz.

Z. Kárpát Dániel úgy értékelt: a kormány a felső középosztálytól felfelé lévő társadalmi csoportoknak kedvez, míg pártja az alsó középosztály leszakadását szeretné megakadályozni módosító javaslataival.

Megjegyezte azt is, hogy szakadék van a kormánypártok és a Jobbik áfacsökkentési tervei között. Ezt úgy magyarázta: a Fidesz és a KDNP javaslata a fogyasztói kosár 6-7 százalékát érinti, míg a Jobbik az alapvető élelmiszereket, a fogyasztási, továbbá a gyermekneveléshez szükséges cikkeket is legfeljebb 5 százalékos áfa-körbe sorolná.

A jobbikos politikus megítélése szerint az ország "búcsút inthet" az egy számjegyű személyi jövedelemadónak és az államadósság csökkentésének, s nem rendeződik a hitelkárosultak helyzete sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.