3000 forintra büntettek Kósa Lajos városában egy újságírót, mert két korty vizet elfogyasztott a villamoson. Cserháti Zoltán, a Nemzeti Sport újságírója a Facebookon számolt be az atrocitásról.

Az eset országos felháborodást keltett, hiszen a vízfogyasztás nem szerepelt a piktogrammal tiltott tevékenységek között.

A Debreceni Közlekedési Vállalat közleményében köti az ebet a karóhoz, és úgy véli, az ellenőr helyesen járt el, amikor megbüntette az újságírót:

Sajnáljuk azokat az eseteket, amikor ellenőreink az előírásoknak megfelelően eljárva, kénytelenek voltak megbüntetni a járatainkon az ételt- és italt fogyasztó utasainkat.

Az eset kapcsán ismét felhívjuk minden utasunk figyelmét, hogy a debreceni helyi közösségi közlekedési eszközökön évtizedek óta érvényben van az szabály, hogy a járművön tilos mindennemű étel és ital fogyasztása. Ennek oka az, hogy a közlekedés veszélyes üzem, ebből adódóan a DKV Zrt.-é minden felelősség! Bármikor előfordulhat baleset és ilyenkor éppen akár egy korty folyadékból tragédia lehet. Egy hirtelen fékezés vagy manőver közben történő étel-, vagy italfogyasztás során félrenyelhet az utas, mely szélsőséges esetben fulladáshoz is vezethet. A felelősség ebben az esetben a DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaságé.

Mindezen túl az étel és ital beszennyezi a jármű padlóját, a kárpitját, valamint az utasok ruházatát is. Bár a natúr ízesítetlen víz, vagy ásványvíz valóban nem hagy nyomot a járművek szövetén és/vagy az utasok ruházatán, de attól még ugyanolyan balesetveszélyes, hiszen ha a padlóra folyva, akár kis mennyiségben is csúszásveszélyt jelent, valamint egy esetleges hirtelen fékezésnél, vagy manővernél ugyanúgy félrenyelheti az utas, mely szélsőséges esetben fulladáshoz is vezethet.

Természetesen a szerdán történt legutóbbi pótdíjazási esetet kivizsgáljuk, és amennyiben a kedves utasunk Ügyfélszolgálatunkon írásban tett panaszt, arra az 1997. évi CLV. a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott időn belül megkapja Társaságunk hivatalos válaszát.

Mindazonáltal Társaságunk megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy milyen módon lehet azt szabályozni, hogy egészségügyi okok esetén a víz fogyasztása engedélyezett legyen. – Az ételfogyasztás tilalmának enyhítésére a továbbiakban sincs módja Társaságunknak.

A szabályzat kivételeinek meghatározásáig azonban a DKV Zrt. járművein továbbra is tilos bármilyen nemű étel- és italfogyasztás.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
Bele se merek gondolni, mennyi lenne a büntetés, ha nem a Nemzeti Sport, hanem pl. a Népszava újságírója vetemedik erre a visszataszító cselekedetre...?
wpym
A villamoson van több kijelző, melyeken a reklámok mellett van egy tájékoztató is, mely szerint a járművön étel, ital (lakoma) 3000 ft pótdíjjal lesz adott esetben honorálva.
Erre természetesen azonnal rá lehet vágni hogy aki ritkán utazik, nem tudja, azonban erre azt mondaná (szerintem) a DKV, hogy a szabály nem tudása, senkit nem mentesít a következmények alól.
justhpeter
Az busz nem étkezde, a polgármester nem normális. Egál.
nemkati
A vonaton se lehet inni? A büfékocsiban se?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.