Az ATV Egyenes beszéd című műsorában vendégeskedett Kovács Zoltán kormányszóvivő, akit Kálmán Olga az MNB-hez köthető alapítványok irdatlan pénzszórásáról faggatott. 

Kovács Zoltán az egész műsor alatt hárítja a kínos kérdéseket, de azért arcpirító módon számon kéri a VS felmondott újságíróit, hogy visszaadták-e a fizetésüket. Amiért ők megdolgoztak.

A beszélgetés legsúlyosabb része akkor jött, amikor a műsorvezető arra utalt, hogy a Fidesz megszavazta azt a törvényt, amivel eltitkolhatták volna, hogy mire költik ezt a pénzt. Ekkor jött a mondat, amit még sokáig fogunk emlegetni:

Kálmán Olga: Önök ezt megpróbálták eltitkolni!
Kovács Zoltán: De sikerült?

Nyilván a kormány érdeme, hogy még eltitkolni is bénák voltak. Hálás érte a nemzet.

Kovács szerint politikai cirkusz zajlik az MNB mögül, és szerinte hogy törvénytelenség történt-e, azt majd az erre hivatott szervek fogják eldönteni.

A kormányközeli tanácsadók egyébként arra számítanak, hogy hamar lecsendesedik az MNB-ügy, mert csak minden tizedik ember van képben azzal kapcsolatban, hogy miért robbant ki a botrány – írja a 444.hu.

85 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Szép volt OLGA !!! Igy kell a rongy(emberrel) -al felmosni a studiót
Ez a férfiimirátor nem érdemel semmi mást, egy nótát fújó
gazember...Kiváncsi lennék, ha netán a fidesz elbukik, hova fog
menekülni ez a patkány a Népharag elöl ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Hiába, egy ilyen profi hazudozó is kieshet a szerepéből, és véletlenül igazat mondhat. Tisztakezűéknél van belőlük rengeteg akiket fel lehet használni. Ha némelyik kidől a sorból importból pótolja a nemzeti vagyon kérlelhetetlen védelmezője, aki a javunkat akarja, ( és el is veszi).
evacica
Mit lehet ettől az "embertől" várni, csak rá kell nézni, és ez embernek az élettől is elmegy a kedve. Művészet volt ennyi kellemetlen arcú alakot összeválogatni, mint ami ebben a fidesz vezető gárdában mozog!
JAJMÁR
Ez a pondró a fityisz védjegye, és sajnos az országé is! Mielőbb meg kellene tisztítani a férgektől az országot! A hidegrázás kap el, ha meglátom, hallom ezt a faszinak látszó lényt (..és van még jópár!)
mariaberta
Amikor a fideszes képviselők voltak ellenzékben, amint az akkori kormány tagjai, különösen egyik-másik felszólalt,- Orbán Viktorral az élen- kivonultak a parlamentből, tehát nem dolgoztak, de a fizetésüket soha nem adták vissza, vagy erre nem emlékszik a szóvivő úr? Igaz Navracsics úr és egy társa a terembe maradtak, de csak azért, hogy Gyurcsányt lehetetlenné tegyék. Na hát ők kaptak fizetést de a többi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.