Az Uber szerint munkahelyeket tesz tönkre és nem veszi figyelembe 150 ezer, többségében fiatal felhasználó érdekeit a kormány javaslata, amely az eddiginél súlyosabb szankciókkal sújtaná az engedély nélkül taxizókat.

Fekete Zoltán, az Uber magyarországi vezetője Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteki nyilatkozatára reagált MTI-hez eljuttatott közleményében.

Magyarországon 1200 autós partner használja az Uber platformját, aki rendelkezik személyszállítói engedéllyel, befizeti az adókat, és minden egyes utat követően számlát ad az utasnak – áll az Uber közleményében.

A sajtóban megjelent hírek alapján úgy látják, hogy a kormány tervei alkotmányellenesek, és sértik az uniós jogot is, emiatt minél előbb szeretnék megismerni a tervezett változások pontos részleteit.

Addig is az Uber folytatja működését Budapesten, és változatlanul kiáll minden egyes autós partnere mellett – szögezte le Fekete Zoltán.

A Fónagy János által ismertetett javaslatok között van, hogy három évre is levehetnék a rendszámát annak, akit ismételten tiltott taxizáson kapnak.

A tervezett változásokkal azok a sofőrök is szankcionálhatóvá válnak, akik személygépkocsi személyszállító engedély kiváltásával próbálják legalizálni tevékenységüket.

Az Országgyűlés a javaslat elfogadása esetén felhatalmazást adhat a szakhatóságoknak a bírság ellenére ismételten engedély nélkül végzett diszpécsertevékenység korlátozása érdekében a követelményeknek nem megfelelő szolgáltatást biztosító, vagy azt népszerűsítő elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételére. A honlapok, alkalmazások blokkolása 365 napra szólhat.

A törvényjavaslatot hétfőn nyújtják be a parlamentnek, amelyet a képviselők három hét, egy hónap alatt elfogadhatnak.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Szerintem nem csak a magyar kormánynak nem tetszik az uber. Van engedélyük? Van PÁV? Mi alapján adóznak (taxaméter?). Ja! És milyen uniós jogot sért? Németek, franciák, stb???
gulyasgyula
@Mirabilis: @advocat: !
Tessék nekik is sárgára festeni a kocsijaikat , dolgozzanak ugyan olyan feltétellel .A Franciák is meg majndnem minden állam tiltakozik ellenük ..Okos emberek találmánya ez ..Egy jog hézagot használnak ki ..AMI NEM TILOS AZ SZABAD ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.