Ötven vagy száz év múlva a mostani migrációs válsággal kapcsolatosan a közép-európai országok vezetőit úgy fogják emlegetni, mint Európa és az Európai Unió megmentőit – fejtette ki Deutsch Tamás a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilapnak adott, szombaton megjelent interjújában.

Az Európát ma a közép-európaiak mentik meg címmel közölt interjúban a Fidesz európai parlamenti képviselője megállapítja: a visegrádi együttműködés nagyon sikeres.

"Büszkék vagyunk a visegrádi együttműködésre és sikereire. Azok az időszakok, amikor ez az együttműködés sikeres volt, sokkal hosszabbak, mint amikor sikertelen volt" – jelentette ki az EP-képviselő. Úgy véli, hogy a mai nehéz helyzetben, amikor milliók lendültek mozgásba, erre az együttműködésre még nagyobb szükség van.

"Meggyőződésem, hogy ötven vagy száz év múlva, amikor valaki megírja korunk történelmét és az egyes országok álláspontját a migrációs válságról, a közép-európai országok vezetőit úgy fogják emlegetni, mint Európa és az Európai Unió megmentőit" – nyilatkozta Deutsch Tamás.

Kérdésre válaszolva leszögezte: meg van győződve arról, hogy a migrációs válság megoldásáról folyó vitákban a visegrádiaknak van igazuk. "Igen, az európai vezetők nagy többsége, eltérően a közép-európai vezetőktől, ebben a kérdésben elveszítette a józan eszét" – állította a Fidesz EP-képviselője.

Deutsch Tamás a problémák súlyossága ellenére úgy gondolja, hogy az Európai Unió túléli a migrációs válságot is és ötven év múlva is létezni fog – derül ki a cikkből.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Tompika, figyelj még a töri könyvekben se lesz megemlítve a hazugovics csak a periratokban, de ott te is ott leszel, tudod a 6.5 milliárd amit sikeresen elkúrtál!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zöldszem
Visegrádi négyek!?Szánalmas!
Nem történt más, mint egy olyan alkalom adódott, mikor a menekültekkel való riogatásból politikai tőkét lehet kovácsolni, népszerűséget lehet szerezni és ebben kivételesen egyetértenek azok is, akik zsigerből utálják egymást. Igaz, a 4 ország egyikét sem fenyegeti, hogy tömegesen náluk szeretne bármilyen menekült is maradni, de ez részletkérdés, lényeg, hogy pánik legyen és lehessen látványosan nemzetet menteni. Akkor ugye marad a hatalom, meg a pénz. Még talán azt is megérjük egyszer, hogy Zázrivecz, Strache meg Slota egymást csókolgatják a közös célok érdekében.
A marha nagy összefogás kb. annyira érdekli Európa többi részét, mint hajléktalant a tőzsde.
Tompika tudod, hogy anno a visegrádi együttműködést épp Orbán elvtársad vitte a béka segge alá?
Toby
Ma, orbánc, kétszer is volt wc-n ! Ha ez nem kerül be a történelemkönyvekbe, akkor semmi !
yazo64
Legyen benne kuszaszem is... a 8. oldalon:)))
simmering73
Tompi repülésből visszafelé jövet de még az új belövés előtt.
Jozefina
Hordófejükém Csaucseszkuval egy szinten remélhetőleg. És persze veled együtt!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.