Senki nem kényszerítheti Magyarországot arra, hogy migránsokat fogadjon be – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Expresso című portugál lapnak adott interjúban.

A kormányfő védelmébe vette Magyarország alaptörvényét, valamint azt, hogy visszautasította a menekültek szétosztási tervét és kerítést építtetett a határon. Hozzátette: álláspontja a migránshelyzetről teljesen eltér az Európai Bizottságétól, nem gondolja, hogy a migráció megoldhatja a demográfiai és gazdasági nehézségeket.

Magyarország a szerb, a horvát és a román határon is védelmezi az EU-t – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ezzel érvényt szerez a schengeni egyezménynek, mégis kritizálják. Emlékeztetett: Magyarország megpróbálta határzár nélkül megoldani a helyzetet, a migránsok azonban ezt "nem fogadták el", ezért kellett "falakhoz" folyamodni.

Orbán: Senki nem kényszerítheti Magyarországot migránsok befogadására

A Törökországgal kötött megállapodásról Orbán Viktor azt mondta, hogy az szükséges, és támogat minden olyan állammal megkötött kétoldalú egyezményt, ahonnan menekültek érkezhetnek Európába.

Fizetni is jó döntés volt a törököknek – tette hozzá, mert egyedül nem tudják kezelni a migrációs nyomást.

A miniszterelnök szerint a migránsok sok biztonságos országon át akarnak haladni, hogy eljussanak Németországba, pedig a nemzetközi jog nem engedi az "á la carte" menekülteket.

Ezeknek az embereknek el kell fogadniuk az első biztonságos országot, amelybe eljutnak. Tiszteletben kell tartanunk a méltóságukat, menedéket kell biztosítanunk nekik, de ez nem jelenti, hogy választhatnak, hová akarnak menni – hangsúlyozta.

Orbán Viktor elmondta: Schengen 2.0 javaslatának lényege, hogy minden befogadóközpontnak és menekülttábornak az EU-n kívül kell lennie. Magyarország számára az a fontos, hogy a kvóta önkéntes legyen. "Pénzt küldtünk a törököknek, magyar határőröket küldtünk Görögországba, és mindenre készen állunk, kivéve arra, hogy a program részesei legyünk" – hangsúlyozta.

A kormányfő kijelentette, hogy az összes szabályt és törvényt be kell tartani.

Ha valaki Magyarországra akar jönni, el kell mennie a hivatalos határátkelő helyre, és be kell mutatnia a személyazonosító iratait. Azok, akik ezt nem teszik meg, bűncselekményt követnek el – tette hozzá.

"Van összefüggés a migránsok és a terrorizmus között. Európa hadban áll azokkal az országokkal, még magyar csapatok is harcban állnak Irakban, Afganisztánban... Nincsenek jelen Szíriában, de vannak ott más európai országok. Sokan azok közül, akik ezekben az országokban élnek, ellenségnek tartanak minket, európaiakat, akár tetszik ez nekünk, akár nem" – jelentette ki a miniszterelnök.

Ezek az emberek "bosszút akarnak állni" az európai országokon. Fel tudják használni a migránshullámot, ahogy ezt a terroristatámadások már bizonyították – emelte ki.

Orbán Viktor leszögezte: a szabad mozgás az EU legfontosabb része, ezért is kell megvédeni a külső határokat.

"Aki a szabad mozgás híve, annak a falakat és határellenőrzést is támogatnia kell, ez a magyar álláspont" – mutatott rá.

Orbán Viktor nem tart attól, hogy az unió szankcionálja Magyarországot, mert az EU nem a Szovjetunió. Hozzáfűzte: az unió alaptörvénye kimondja, hogy minden, az alkotmányos identitásra vonatkozó döntés a tagállamok hatáskörébe tartozik, tehát ha egy kötelező kvótarendszert akarnak bevezetni, meg kell változtatniuk ezt a jogszabályt.

"Ezt lehetetlennek tartom, tehát senki sem erőltethet ránk olyasvalamit, amit a magyar nép nem akar" – jelentette ki a miniszterelnök, aki "csak mosolyogni tud" azon, hogy sokan autokratának tartják. Hozzátette: nem ért egyet azzal a véleménnyel, amely szerint Magyarország alaptörvénye csorbítja az Alkotmánybíróság hatáskörét és a legfelsőbb bíróság fölé helyezi az Országgyűlést.

Egy demokráciában a népé a vezető hatalom, amely megválasztja az Országgyűlés tagjait, akik döntéseket hoznak. Magyarországon és az EU összes tagállamában a bírósági vezetők többségét a parlament választja meg, nincs ezzel semmi gond – jelentette ki.

Orbán Viktor szerint a kereszténység olyan hagyomány, amelyet tiszteletben kell tartani, mert nélküle "nem éltük volna túl az elmúlt ezer évet".

"úgy véljük, hogy egy nemzet alapja a család, és ezt védeni kell. Világossá tesszük azt, hogy csak egy férfi és egy nő házasodhat össze és alapíthat családot." (...) A Polgári törvénykönyv szerint (...) a homoszexuálisok "csinálhatnak, amit akarnak, de nem köthetnek az állam által elismert házasságot – mondta a miniszterelnök.

"Egy alma nem kérheti azt, hogy hívják körtének. (...) Ha egy ember egy másikkal él együtt és nem akarnak gyerekeket, nem ápolja a több ezer éves magyar hagyományt, amelynek értelmében a férfi és a nő házasodik. Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat" – jelentette ki Orbán Viktor.

Magyarországon már négy éve elfogadták az alaptörvényt, és az emberek elégedettek. Senki sem akar változtatni a szabályokon, vagyis az alkotmány jól működik – mondta a miniszterelnök az interjúban.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr.Doktorovics trinitron dr.
A migráncsozáson és Gyurcsányozáson kívül már semmilyük sem maradt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
világlátó
Úgy látom, még nem emésztettük meg a miniszterelnök úr nyilatkozatát. Vagy nincsenek jelen a hivatásos hozzászólók, vagy egyszerűen nincs mit mondanunk erre a nyilatkozatra.
Lehet hogy belefáradtunk ezt ízeire szedni és ellenérvekkel agyonzúzni, vagy így elfogadható ez a nyilatkozat, ahogy van.
A 2010 -es, majd a 2014 -es választások hosszú időre elrendezték a jelenleg regnáló kormány helyzetét.Ki a felelős ? Hát ki lenne más, ha nem a választók, azaz mi. Mi a fővárosban, a nagy -és kisvárosokban és a falvainkban.Mi akik nagy többségben rájuk adtuk a voksunkat, meg azok akik a nevesincs kispártokra pazaroltuk a szavazatainkat.Még nem olvastam ilyen irányú hozzászólást, csak amelyik háborog, Mi választók vagyunk a felelősek azért is, mert hagytuk ennyire lebutítani magunkat, hagytuk a populista lózungot begyömöszölni a fejünkbe, lelkünkbe. A békemenetek a bizonyíték erre. Meg az, hogy a jobbik felé húzódtak azok, akik egy fokkal tájékozottabbak. Hagyjuk hogy erről az unalomig hajszolt közvéleménykutatási adatról, mely szerint még mindig a fidesz vezet , follyék a közbeszéd. A ki kit győz le, ki lehet az mszp elnöke, mi van a jobbik elnökségével, ki kivel szavaz együtt a ligetért, stb.
világlátó
Úgy játszanak velünk, választókkal, a magyar társadalom tagjaival, mondhatnám a néppel, ahogy akarnak. Kendőzetlen pofátlansággal adják veszik az ország javait, ki itthon szerez földeket , ki külföldre menekíti a lopott pénzeket, az okosabbja üzletrészeket vásárol, a butábbja off shore cégekbe dugja a pénzét néhány tucat hiéna ügyvéd segítségével, akik erre profilírozták ügyvédi irodáikat. A Matolcsy pedig , mint aranyhal a langyos medencében úgy tekeri az újja köré a miniszterelnököt, meg néhány minisztert ahogy a kedve tartja. Ráérzett az orbáni álomvilágra és most kiszolgálja, miközben gondoskodik a saját jövőjéről is.
Az egész egy összerendezett cirkuszi mutatvány, ahol néhány nagyon okos és rafinált ember csúnya játékot űz Magyarország amortizálódott állapotából. Ebben a játékban Orbán megkapta kedvenc játékát a stadionokat, a Puskás akadémiát, a kisvasutat, néhány kastélyt és a hozzátartozó földbirtokot, de azt hiszem mást már nem kap. Most hogy kifizették, mehet.
Hogy ki jön? Ezt még nem tudjuk. Ettől a rossz kisfiútól csak jobb jöhet. Hogy merre fogunk haladni? Nem tudjuk. Tulajdonképpen semmit nem tudunk a holnapról.
A minap végignéztem a Hard Talk című Tv. riportot az USA egykori munkaügyi miniszterével.
Sokat tanúltam ebből a riportból. Érdemes az ATV. műsoraiból előkeresni. Ez is Amerika - mondhatnánk. Keveset tudunk Amerikáról / is / Nem tudjuk mi van ott a középosztállyal, a szegény rétegek életével. Azt sem, mi van nálunk a középosztállyal és a szegények rétegével.
A két világ között óriási eltérés van a felfogásban.A Brooklin, a Harlem , Georgia és még néhány déli állam máig kipusztíthatatlan rasszizmusa mellett értelmes gondolatokat hallhattunk a jól működő középosztályról és a közéjük elkapaszkodó alsóbb osztályok mindennapi kűzdelméről. Van perspektíva, van remény és van lehetőség.Úgy látom nálunk most nincs.Igaz, mi itt Európa közepén most még a NER meg az új régi Magyarország visszaállításán erőlködünk. Ez a dolmányos, régi világ már nincs.
Jozefina
Miért nem érti meg ez a szerencsétlen, hogy szó sincs kötelezőről, maximum önkéntes alapon vállalhat!!! A sok szerencsétlen embert csak riogatja, félrevezeti, rettegésben tartja, hazudik. Erre büszke lehet, hogy az első miniszterelnök, akinek papírja van a bíróságtól arról, hogy hazudik. Régen takarodnia kellett volna már a fidesz-kdnp maffia bandával együtt!!!
Borsodi
@Jozefina: igazad van eltakarodhatnának már,valóban csak riogatja az embereket a migránsokkal ,akik valójában nem is maradnának Magyarországon,mert szerintük itt is nyomorban élnek az emberek.Németországgal se vannak megelégedve.Orbán játssza a nagy megmentőt holott a legnagyobb veszélyt ránk nézve ő jelenti.
alfahir.hu/csak_mellekesen_orban_viktor_alairta_letelepithetik_a_migransokat_hazankban
wagabund
@világlátó: na igen..ha e dolgozatodat kicsit itt-ott meghúzná bármelyik ellenzéki politikus szövegírója, majd a politikus felolvasná egy gyűlésen, az biztos hogy a vállára venné a nép az illetőt...

szerintem.
eugen4402
@wagabund: (tegnap 22:10)
Engedelmeddel: szerintem IS.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.