A Tanítanék mozgalom szerint "totális államosítást" terveznek a közoktatásban, a szerveződés a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, az oktatási államtitkárnak és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének címzett nyílt levelében azt írta, hogy figyelmen kívül hagyják az önkormányzatiság elvét is, ahol a helyi közösségek dönthetnek intézményeikről az ott élők igényeinek megfelelően.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön számolt be arról, hogy Palkovics László oktatási államtitkár kezdeményezte: a köznevelési kerekasztal javaslatai alapján lehetőség szerint 2018-tól legyen új nemzeti alaptanterv, a tanulói terhek pedig már a következő tanévtől, vagyis szeptembertől csökkenjenek. Hozzátette, egy nemzeti minimumot kell meghatározni arról, hogy a diákoknak mit kell elengedhetetlenül tudniuk. Közölte: az oktatási államtitkár azt is kérte, hogy a kormány vizsgálja felül a vegyes, állami fenntartású és önkormányzati működtetésű intézményi modellt, mert az megbukott.

Pukli István, Pilz Olivér és Törley Katalin a Tanítanék mozgalom képviselői nyílt levelükben rámutattak:

a miniszter, az oktatási államtitkár és a Klik vezetője a hónapok óta tartó tiltakozások hatására kénytelen-kelletlen beismertek bizonyos problémákat, de sajnos rossz, egyeztetés nélküli válaszokat adnak rájuk, "továbbtolják a túltolt biciklit".

"Önök totális államosítást terveznek a közoktatásban, mivel végre fel- és elismerték, hogy az iskolák kettős fenntartása megbukott. Az elmúlt években azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy az állam nem jó gazdája az iskoláknak, s a Klik bukott meg igazán" – írták, hozzátéve:

ha az állami vízfej az oktatási feltételek biztosítását (kréta, papír, tonerek) nem tudta megoldani, miért higgyék el, hogy emellett még a zavartalan körülményeket is tudja majd.

Álláspontjuk szerint a modern, jól működő, versenyképes oktatáshoz elengedhetetlenül szükséges iskolai autonómia újabb fényévekkel távolabb kerülhet. Felszólítanak arra is, hogy soroljanak fel legalább három olyan indokot, melyek miatt még mindig Klik-(ek)ben gondolkodnak.

Kitértek arra az ígéretre is, amely 2018-ra új alaptantervről szól. Mint írták, ennyi idő alatt hogy lesz lehetőség a minél szélesebb körű szakmai és társadalmi egyeztetésre a bevezetés módjáról, és az új alaptanterv alapértékeiről (gyermekközpontúság, ideológiamentesség, átjárhatóság, lexikális tudás visszaszorítása, modern, kompetenciaalapú megközelítés, európai követelményszint adaptálása és módosítása a magyar jellegzetességeknek megfelelően). Kikkel szándékoznak ezeket a kérdéseket megvitatni és az új koncepciót kidolgozni? – kérdezték.

Ismét szóvá teszik azt a kormányzati álláspontot, hogy a tankönyvpiac felszabadítására nincs szükség és lehetőség. Ha jók a kísérleti tankönyvek, akkor miért tartanak attól, hogy azok a piaci versenyben nem állnák meg a helyüket? – firtatták.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bundi
kíváncsi vagyok mit dob a tavalyi teszt eredménye...
és erre még csökkentik a színvonalat...
kukac50
A Klik megszüntetése és az önkormányzatokhoz való vissza adás az egyetlen jó megoldás.
A sok kis klik még több pénzt von el az oktatástól.
Adja oda a kormány minden tanulóra a fejkvótát teljes egészében. A kis faluknál meg adjon eleget a fenntartásra! Ne azon dolgozzon,hogy minél többet vegyen el,hanem azon,hogy tudjon működni az iskola és az önkormányzat is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.