A kormány által kezdeményezett, és most jogerősen hitelesített népszavazási kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

A kormány képviseletében Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nyújtotta be a népszavazásra javasolt kérdést hitelesítés céljából az NVB-hez, amely február 29-én hitelesítette azt. A hitelesítő határozattal szemben négy felülvizsgálati kérelem érkezett a Kúriához magánszemélyektől, illetve politikai párttól.

A bíróság a jogorvoslati kérelmeket egységes eljárásban bírálta el és kedden meghozott végzésében helybenhagyta az NVB határozatát, mert megállapítása szerint a felülvizsgálati kérelmek nem voltak megalapozottak.

A Kúria határozatát közzé kell tenni a Magyar Közlönyben, és a közzétételt követő öt napon belül a Nemzeti Választási Bizottság elnökének tájékoztatnia kell róla az Országgyűlés elnökét.

A Kúria a kérelmezők felülvizsgálati kérelmében kifejtett kifogásaival szemben megállapította, hogy a kérdés megfelel az alaptörvény és a népszavazásról szóló törvény rendelkezéseinek. A bíróság szerint Rogán Antal jogosult volt országos népszavazási kérdést benyújtani, mivel a kormánynak az országos népszavazási kezdeményezéséről szóló határozata egyértelműen meghatározza, hogy ő felel a kormány képviseletéért a népszavazási kezdeményezése során.

A jogorvoslati kérelmek elbírálásakor a bíróság három kérdést vizsgált: azt, hogy a kérdés nemzetközi szerződésbe ütközik-e és ezért tiltott tárgykört érint, hogy az Országgyűlés hatáskörébe tartozik-e a kérdés, illetve, hogy egyértelmű-e a kérdés.

A Kúria álláspontja szerint jogilag téves bármely kétoldalú nemzetközi szerződés és az európai uniós szerződések azonos tartalmú korlátként való megjelölése a népszavazási ügyeket illetően. A bíróság szerint jelentősége van annak, hogy a kérdés valójában az uniós jogot és nem a csatlakozási szerződéseket érinti. A Kúria határozatában azt írta, a kérdés "a magyar népszavazási szabályok szempontjából nem irányul sem a csatlakozási szerződés módosítására, sem többletfeltétel előírására az unió szervei által hozott döntések Magyarország általi végrehajtásához", így nem veti fel az Alaptörvény sérelmét sem.

Kúria rögzítette: az NVB által hitelesített kérdés a másodlagos uniós jog körébe tartozó tanácsi határozat általi intézkedés bevezetésére vonatkozik. Az uniós jogból, így a másodlagos jogforrásként elfogadott tanácsi határozatból eredő kötelezettségek és a nemzetközi szerződésből eredőek között nem vonható párhuzam – szögezték le, így a bíróság szerint a kérdés nem ütközik nemzetközi szerződésbe és így tiltott tárgykörbe.

A bíróság szerint ugyanis a tanácsi határozat azt írja elő, hogy a menekültügyi eljárást az EU-rendelet szabályaival ellentétben a tanácsi határozat által meghatározott tagállamban kell lefolytatni.

Az Országgyűlés hatáskörét illetően a Kúria azt állapította meg, hogy az Országgyűlés valamennyi szabályozást igénylő területet a törvényalkotás körébe vonhat. A Kúria szerint annak eldöntése, hogy az ország területén nem magyar állampolgárok milyen jogviszonyban, státuszban és mennyi ideig tartózkodhatnak alapvető jogokat érintő, a szuverenitásból következő szabályozási tárgykör, és mint ilyen, a törvényhozásra tartozik.

A Kúria álláspontja alapján a "betelepítés" kifejezés olyannak tekinthető, amely kellőképpen pontosan határozza meg, hogy a tanácsi határozat által érintettek huzamosabb idejű elhelyezésére Magyarországon kerülne sor.

A Kúria megállapította azt is, hogy a feltett kérdés az egyértelműség követelményének megfelel, alkalmas arra, hogy a választópolgárok a kérdés lényegét megértsék. A bíróság szerint az "Európai Unió" kifejezés köztudomású szervezeti fogalmat takar, és így szervezeti gyűjtőfogalom, a kérdéssel összefüggésben az Európai Unió illetékes döntéshozatali szervét kell érteni rajta.

A magyar, illetve a nemzetközi jog a "betelepítés" kifejezés tartalmát nem írja le, új társadalmi jelenséghez kapcsolódó fogalomról van szó, ugyanakkor a népszavazás szempontjából "betelepítés" kifejezés értelmezhető tartalmat jelent, a választópolgár számára azt a helyzetet jeleníti meg, amikor nagy számban nem magyar állampolgárok tartós elhelyezésére kerülne sor Magyarország területén. A népszavazás kezdeményezője erről a helyzetről kívánja a választópolgárok véleményét kérni, így a kérdésben használt "betelepítés" kifejezés nem kifogásolható – írta a bíróság.

A jogalkotói egyértelműség tárgyában a Kúria leszögezte: a népszavazási kezdeményezés egy konkrét, már meglévő törvényt, a menedékjogról szóló törvényt érinti, amelyet kiegészítenek az uniós rendelkezések.

A Kúria határozata jogerős.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
A kúria szerint lehet mert...tudjuk...amúgy nem lehetne...lesz ebből faszulás...
human
Ugyanebben az országban:
"Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Jávor Benedek atomerőművi blokkok építése ügyében benyújtott népszavazási kérdésének hitelesítését a testület hétfői ülésén.

Az NVB hétfői ülésén hozott döntésében az aláírásgyűjtő ív hitelesítését az alaptörvényre hivatkozva tagadta meg, amelynek rendelkezése szerint nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésbe foglalt kötelezettségről. A vitában Patyi András, az NVB elnöke emlékeztetett rá: Jávor Benedek korában már benyújtott egy hasonló tárgyú népszavazási kérdést, aminek a hitelesítését ugyancsak azért tagadta meg az NVB, mert nemzetközi szerződésbe ütközött. Ezt a döntést a Kúria is helybenhagyta."

Tehát ha Orbán akar népszavaztatni az nem ütközik nemzetközi szerződésbe, ha az ellenzék akkor igen.
Hellcat
@human: Így még "szebb" a történet...
zöldszem
"A magyar választók véleményének ismerete nélkül a kormány nem lépés- és nem döntésképes."hangoztatta a kormány!
Érdekes mód ez olimpia, Paks 2, stadionépítés nem jutott eszükbe. Ott simán döntésképesek, a nép véleménye meg le van szarva. Mert ez a kvóta ügy ez egy kurva nagy dolog! Arról szavazást tartani, hogy befogadjunk-e 1900 embert, aki amúgy sem fog itt maradni!? Hacsak nem aknázzuk körbe a határt! Hamarabb vissza mennek mint a repülő ami idehozza őket! Menekültek nem hülyék! Szavazzunk!(már aki) Aztán ha nem lesz meg a várt eredmény, mivel közel 2018, majd lesz egy kis mű merénylet. A vajda nem ír ki szavazást, és marad bolseviktor a diktátor! nem 2/3 hanem 110%.!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.