A Facebookra került fel az a hétfői fénykép, amin azt látni, hogy Szentendrén, a Dunakorzó 18. alatti csatorna kiömlőből majd fél órán keresztül ömlött a szennyvíz és a fekália a Dunába.

A posztoló egy nyílt levelet is mellékelt a képhez, amit a polgármesternek címzett.

A legutóbbi eset kapcsán írásban Ön arról tájékoztatott bennünket, hogy több "üzemzavar nem várható már".

Az írásbeli válaszuk kapcsán módomban állt a hivatal egy munkatársával telefonon is megbeszélni az esetet, aki szintén megnyugtatott, hogy több üzemzavar nem lesz, a kiömlőn legfeljebb csapadékvíz fog néha távozni (nem szennyvíz), ha a méretezést meghaladó csapadék hullik városunkra.

A januári testületi ülésen kértük illetve javasoltuk, hogy a hivatal tegye meg a decemberi szennyezés kapcsán az ilyenkor szokásos bejelentéseket, feljelentéseket, ezt akkor azzal az indokkal, hogy több üzemzavar nem lesz, a hivatal nem tette meg.

Hétfőn szar ömlött a Dunába - pár száz méterre strandot nyitnának

Tisztelt Polgármester Úr!

Mivel idén hivatalos szabad strandot nyit Szentendre néhány száz méterrel délebbre ettől a kiömlőtől, a Postás Strandon, ezért ilyen szennyezés, fekália egyszerűen nem kerülhet bele a Dunába. Egyszer sem. Véletlenül sem. Soha.

Május 2-án nem esett a szokásosnál több csapadék, és a kiömlőből nem csapadékvíz távozott a Dunába.

Kérjük polgármester urat és jegyző urat, hogy a szentendreiek és a környezetünk védelme érdekében a környezetvédelmi hatóságoknál és a kormányhivatalnál tegye meg a megfelelő lépéseket, egyszersmind pedig határozottan álljon ki a DMRV Zrt.-vel szemben, és tegyen meg mindent, hogy ilyen ne történjen meg még egyszer. Teljesen fölösleges szabad strandot építenünk, ha nem tudjuk biztosítani a vízminőséget, miközben gyerekek, felnőttek fürdőznek a Dunában.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Ki kell írni, hogy a strand használata kizárólag fidesz szimpatizánsoknak ajánlott. Nehogy már más is élvezze a jót! :)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
világlátó
Ez már így folyik évszázadok óta. Mindent beleöntünk a Dunába, Tiszába, de a többi kisebb, nagyobb vizeinkbe. 2000.ig a főváros szennyvize még fizikai szűrést sem kapott , nemhogy kémiai, biológiai tisztítást.Csak úgy eszembe jutott, a HIV vírus a szennyvízben 24 óráig virulens, azaz képes beépülni az emberi szervezetbe.Volt egyszer egy okos és kedves mozgalom nálunk, ez a Zöld Szív iskolások számára jól kitalált kémiai, biológiai ismereteket elmélyítő játék volt. Vízmintát vettek az iskolák kijelölt tanulói és egyszerű de nagyszerű kis kémiai laborjukban vizsgálták a vízminőséget. Ma ilyenről nincs tudomásunk. Ha mégis lenne, tájékoztassatok Kérlek ! Köszönettel.
KERKA
@gulyasgyula: Már csak azt áruld el jóember, miért éppen az én kommentemmel van bajod?
De látom, a Balaton se tetszik neked, de elárulhatom, hogy bizony oda is kerül a szarból éppen elég. Ugyanis a luxus és nem luxus jachtok tulajdonosai éppen a Balaton közepén ürítik ki a wc.-jüket.
Vagy éppen B. Mária fürdőn került a patak vizével együtt a tehénistállóból a trágyalé.
Amúgy látom a fészbukon is megkaptad a magadét, úgyhogy most már nyugodjál le, ne szarozzál itt velem.
gulyasgyula
@KERKA: !! Nincs semmi bajom a kommentedel ,megbántani se akartalak csak kérdeztem valamit amire " világlátó " válaszolt ..Mivel annyi minden vegyszer maradvány kerül vizeinkbe hogy az a sárga löttybe sokkal több káros anyag lehet mint a fekália azért kérdeztem biztos hogy "" szar ".Ezt ne vedd sértésnek nem annak szántam ..
KERKA
@gulyasgyula: na látod, ezzel kellett volna kezdened. Rendben van, lapozzunk.
világlátó
@glorianna: Kedves glorianna ! Köszönöm. Én azokra az iskolai kiscsoportokra gondoltam, lelkes fiatal kémia, biológia tanáraikkal, akik ma is, holnap is vizsgálják vizeinket és hírt adnak az eredményekről is, a következményekről is. Mindenesetre a választ bizonyára sokan kijegyzetelik Remélem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.