Nem történt semmiféle, a migránsokkal összeköthető erőszakos cselekmény Körmenden, alaptalanok azok az állítások, amelyek egy internetes hírportálon megjelentek – mondta a Vas megyei rendőrfőkapitány rendkívüli sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Tiborcz János közölte: betört a rendészeti szakközépiskola egyik ablaka, de arra nincs semmiféle bizonyíték, hogy migránsok törték volna be és szándékos rongálás történt volna. Szabálysértési ügyben folyik a rendőrségi vizsgálat ismeretlen tettessel szemben, hogy történt-e kis értékű rongálás – fűzte hozzá a főkapitány.

Tiborcz János szerint az ATV "Botrány van Körmenden, rátörték az ablakot a kézilabdás lányokra a migránsok" címmel közölt írása hangulatkeltő. Pillanatnyilag nem bizonyított, hogy migránsok törték be az ablakot és az lett volna a szándékuk, hogy bejussanak a tornacsarnokba és ott bármit elkövessenek – tette hozzá. A főkapitány kitért arra is: teljesen megalapozatlan az az állítás is, amely szerint a Körmenden lévő migránsok agresszíven viselkedtek volna. Eddig semmilyen rendőri intézkedésre nem volt szükség velük szemben – jegyezte meg.

Tiborcz János leszögezte: Körmenden nyugalom van, a rendőrség megfelelő erőkkel van jelen a városban, az állampolgárok biztonságban érezhetik magukat. Azt is mondta, hogy a város sportélete nem került semmiféle veszélybe, a Körmend-Zalaegerszeg kosárlabda mérkőzés is minden rendőri beavatkozás nélkül zajlott le és a következő mérkőzéseken is így fog történni.

A rendkívüli sajtótájékoztatón fényképfelvételekkel szemléltették, hogy a rendészeti szakközépiskola tornacsarnokának – amely a migránsok táborát határolja – ablakán bemászni se nagyon lehetett volna, hiszen amögött két nagyméretű fűtőtest van. Az ablak függönnyein keresztül se ki, se be nem lehet látni – fűzte hozzá.

A főkapitány tájékoztatása szerint teljesen megalapozatlan az az állítás is, amely szerint az iskola ügyeletes tisztje távozásra szólította volna fel a tornacsarnoknál nézelődő migránsokat, amire válaszul az egyik migráns berúgta volna az ablakot. Az ügyeletes tiszt nem járt ott, nem szólította fel őket semmire, és senki nem látott olyat, hogy bárki berúgta volna az ablakot – mondta.

Hozzáfűzte: a táborban lévők elmondták, azt viszont többen látták, hogy egyesek az ablak párkányára fel szoktak ülni, nekitámaszkodva egyébként a korábban repedt ablaknak. Az sem kizárt tehát, hogy az ablak egyszerűen véletlenül dőlt be.

Tiborcz János idézett az egyik kézilabdás lány szülőjének tanúvallomásából, amely szerint a kislánya elmondásából tudja: a migránsok nem jöttek ki a táborból, nem kellett a gyerekeket kimenekíteni, egyszerűen kisétáltak az intézmény területéről.

A főkapitány ismételten hangsúlyozta: pillanatnyilag a Körmenden elhelyezett – csütörtöki állapot szerint mintegy nyolcvan – illegális migráns semmiféle gondot nem okozott, nem indultak el Ausztria felé sem. Mindössze hárman próbáltak meg vonattal eljutni Ausztriába, de Szentgotthárdnál a rendőr járőr igazoltatta és visszairányította őket Körmendre. Erőszakos cselekmény a rendőri igazoltatás során sem történt.

Tiborcz János bejelentette: a biztonság növelése érdekében a rendészeti szakközépiskola kerítésénél ezután állandó lesz a rendőri jelenlét, a tornacsarnok falára pedig kamera kerül.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Megy a módszeres ijesztgetés, félelemkeltés Magyarországon, a sok hülye, szánalomra méltó pedig retteg, osztják ész nélkül a rémhíreket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bedécs LÁszló
@F_Viktor: F@ßß vagy.Ne vergődj,te is egy szánalomra méltó hülye vagy.Megmondtad a frankót,osztod az észt.Tudod,te anyaszomorító,aki nem fél,az előbb-utóbb nyavalyatörős lesz.
nemkati
Hát, az ATV nekem egy ideje nagyon necces. Orrba-szájba nyomatják a kormány hazug reklámjait. Ezzel a rémhírrel nem tudom, mi lehetett a céljuk. Remélem, marad még médium, amelyiknek nem lesz korpás a haja.
Eriksson
Vajon melyik hír igaz? Az állító, vagy a cáfoló?
Ha az állító, akkor vannak problémák Körmenden .
Ha a cáfoló, akkor éppenhogy nem riogatás folyik a hatóság részéről, hanem a lakosság nyugtatása.
Innentől az a kérdés, ki-ki vérmérsékletének megfelelően melyiket akarja elhinni.
eugen4402
A fair play megkövetelné, hogy az Egyenes Beszéd díszvendége ma az a Szobota (?) nevű újságíró (?) legyen, aki felröppentette ezt a súlyos kacsát...
F_Viktor
@Bedécs LÁszló: Lacikám, szíved joga a rettegés, de a hazugság terjesztése már más tészta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.