A jogszabályba bekerülnek az adózó jogai, az adóhatósággal való kapcsolattartás egyszerűbbé és gyorsabbá tétele és az adminisztrációs terhek csökkentése – jelezte Tállai András a Debreceni Egyetemen tartott előadásában, amelyben a gazdaság fehérítésének magyar gyakorlatáról beszélt.

Ugyanakkor a "géppuskásokat mesterlövészek váltják fel", vagyis célzottan az adócsalókat ellenőrzik fokozottan, az adóhatósági erőket oda csoportosítják, ahol csalnak – jegyezte meg.

Tállai András átlagosnak nevezte a feketegazdaság GDP-hez viszonyított arányát Magyarországon; az EU-átlag 18 százalék, a nyugat-európai országokban 17 százalék, Magyarországon 21,8 százalék a feketegazdaság aránya.

A gazdaság fehérítésére tett kormányzati eredmények között sorolta, hogy az áfarés – vagyis a be nem vallott általános forgalmi adó – aránya 20 százalék alá csökkent, ami 200 milliárd forint körüli összeget tehet ki.

Két kiemelkedő intézkedést említett: az online pénztárgépek, valamint az ekáer – az áruk valós idejű nyomon követése rendszerének – bevezetését. Előbbi a bevezetés évében, 2014-ben 200 milliárd forint többlet áfabevételt eredményezetett – tette hozzá.

Tállai András kiemelte: a 27 százalékos áfakulcs kedvező a csalók számára, ezért a gazdaság további fehérítését célozza, hogy az építőanyagok és a sertéshús áfájának 5 százalékra csökkentését mások mellett a baromfihús, az éttermi szolgáltatások és a tej áfájának csökkentése követi.

"Ha sikerül kiszorítani az áfa nélkül behozott termékeket Magyarországról, nemcsak az adózási morál, hanem a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége is javul" – mondta az államtitkár.

Tállai András szerint a készpénzes fizetés a feketegazdaság egyik melegágya, ezért a 2017-es költségvetésben 2,7 milliárd forintot különítenek el a bankkártyás terminálok bővítésére.

Az idén további 30 ezerrel nő az online pénztárgépek száma, de a tárca tervezi a 33 ezer italautomata bekötését is az adóhivatalhoz. Ez azt jelenti, ha valaki kétszáz forintot bedob az automatába, azt az adóhatóság látni fogja – szemléltette a tervezett intézkedéseket Tállai András.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Csak hogy tudd, nagyobb hatásfokkal dolgozik a géppuska!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
@papa.49: tudod mit ? Inkább csapja agyon a ménkű őket
amikor egy rakáson vannak !
papa.49
@nyanya001: Az is jó, egyszerűbb megoldás))))))))
kukac50
Most jön a söralátét nagyságú adóbevallás! igaz 5 évet késett!
kukac50
@papa.49: Sajnos egyre nagyobb egyre nehezebb kitölteni.
Géppuskával azokat kellene lőni akik ígértek és nem tartották be.
bakegya
...na,ERRE A BANDYTA BEJELENTÉSRE SE SOKAT KELLETT VÁRNI,ÖNKISZOLGÁLÓ NÉPPÁRTOT CSINÁLT MAGÁBÓL AL -ÉS FELCSUTKAI BÁRÓ FELHÁZAS ORSOS VICCTOR és a pereputty-VÁRJÁK A HATÓSÁGILAG KÖTELEZŐ ADÓ-MÁNYOKAT !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél