Hiába vált el Szűcs Csaba 2015 januárjában Pártos Csillától, azóta is negyedévente bíróságra járnak, vita tárgya a gyerektartás összege – írja a Bors.

Tavaly novemberben a bíróság ezt 115 ezer forintban állapította meg, ám Csaba és ügyvédje fellebbezett. A jelek szerint vesztére, mert az összeg változatlan maradt, és az apának visszamenőleg is fizetnie kell. 

Tudomásunk szerint az elmúlt hónapokban semminemű olyan változás nem következett be ügyfelem jövedelmi és vagyoni viszonyaiban, amely majdnem a duplájára emelhetné a tartásdíj összegét. Az ítélet ezen rendelkezése jogszabály- és iratellenes, valamint végrehajthatatlan is. Ezt méltatlanul magasnak tartjuk, ezért mindenképpen fellebbezünk

– nyilatkozta korábban dr. Bilkei Gonzó Dávid, Csaba ügyvédje. 

Másodfokon nem erre az ítéletre számítottunk. Megfontoljuk, hogy felülvizsgálati eljárást terjesztünk-e a kúria elé.  Az összeg ismeretében nem nehéz kiszámolni, hogy mivel Csaba 2014 novembere óta havi húszezer forintos gyerektartást tud fizetni, a bíróság tegnapi döntése alapján Csabának 1 millió 597 ezer forintot kellene visszamenőleg kinyögnie.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Manhattan
@Borda: "Alig pénzéhes a volt neje" Nem ő állapította meg az összeget!
Borda
@csetere: Az,hogy miért váltak el, nem tartozik ránk. Habár ez sem,mennyi gyerektartást kap xy. Van nem egy elvált pár,de ilyet még nem hallottam,hogy ekkora összeget kérjenek gyerektartás gyanánt.
Borda
@Manhattan: Márpedig előfordul,hogy a gyerektartást igénylő fél,mond egy összeget,mivel tudja mennyit engedhet meg magának a párja.
mariaberta
Gondolom az arra hivatott szervek megállapították mennyi a kedves apuka jövedelme és annak arányában állapították meg a gyermek tartás összegét Az meg, hogy mennyire nőtt annak tudható be, hogy kedves apuka nem fizetett sorozatban.
Minden estre szép kis család, élen az Anyós pajtással. Ennek a "nagymamának" az unoka nem számít, ebben a történetben csak a pénznek van szerepe. Közös szerep Pécsi Ildikóval.
csetere
@Borda: Feltételezem, hogy a jövedelme után, a törvény szerint állapították meg, úgy mint mindenkinek. Ha jól tudom, egy gyerek után 20%, kettő után 40% a többi után max. 50%.
mariaberta
@csetere: Egyetértek Veled, a bíróság is szokott néha számolni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.