Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság (EB) zsarolni akarja a tagállamokat a kötelező betelepítési kvóta ügyében – jelentette ki Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok véleményét tolmácsolva vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus szerint Brüsszel elszakadt a valóságtól, és egyre agresszívabban próbálja lenyomni a kényszerbetelepítést a tagállamok és az emberek torkán.

Megjegyezte: miközben az EB egy bevándorló be nem fogadásáért 78 millió forintot kérne, az uniós támogatások egy főre vetített értéke 1 millió forint. Hollik István a javaslatot felháborítónak minősítette és zsarolásnak nevezte azokkal szemben, akik nem hajlandók igent mondani a kvótára.

A kormánypárti politikus arról is beszélt, hogy az unió vezetői rendre támadják a magyar kormány által kezdeményezett népszavazást. Példaként Jean-Claude Junckert, az EB elnökét hozta, akinek nyilatkozata szerint "a miniszterelnökök túlságosan hallgatnak a választóikra, ehelyett szerinte full time európaiként kellene viselkedniük". Idézte Martin Schulzcot, az Európai Parlament elnökét is, aki korábban aljasnak nevezte a referendumot. Hollik István élesen bírálta, hogy a baloldali politikus így reagált a demokrácia egyik legfontosabb intézményére.

Úgy tűnik, hogy a brüsszeli politikusok azt gondolják, hogy dönthetnek olyan kérdésben, amire nincs felhatalmazásuk – jegyezte meg, hozzátéve: ezek az emberek elfelejtik, hogy ez nem az európai egyesült államok, hanem a nemzetek Európája, amelyben nemzeti kormányok működnek.

A KDNP-s képviselő azt is jelezte, hogy hétfőn a parlamentben az ellenzék támogatását kérik ahhoz, hogy mielőbb ki lehessen írni a kvótáról szóló referendumot. Ha nem kap többséget a házszabálytól való eltérés, akkor kivételes eljárást fognak kérni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Hollik, vasárnap ne dógozzá a Fidesz alfelén. Tessék templomba menni meg otthon lenni a családdal.
Jozefina
Kit zsarol az EU ti tetvesek??? Ti zsaroljátok orbánnal az élen a magyar embereket és a fél világot!!! Börtönbe mindannyiótokkal és végre lesz független Magyar Demokrácia!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.