Az orosházi ügyészség vádat emelt egy házaspár ellen, akik uzsorakölcsönök révén éveken keresztül szipolyoztak több embert.

A Beol.hu beszámolója szerint az orosházi házaspár hulladékgyűjtéssel foglalkozott, de közben évek óta uzsoráztattak több, a környezetükben élő hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő, befolyásolható embert.

A módszerük az volt, hogy a vádlottak nélkülöző embereknek egy hónapra kölcsönt nyújtottak havi 100 százalékos kamatra. A következő hónap elején a kölcsönvevőtől az alapkölcsön kétszeresét követelték, de a követelt összeg felét, azaz az eredeti kölcsön összegét a kölcsönvevőnek „visszaadták”, ismét havi 100 százalékos kamatra. Így a rászorult személyek eladósodottságát folyamatosan, évekig fenntartották.

Volt olyan sértett, aki az 50 ezres kölcsönre öt és fél év alatt összesen 4,3 millió forintot fizetett vissza a vádlottaknak.

A vádlottak súlyos fenyegetést és erőszakot is alkalmaztak. Az egyik sértettet azzal fenyegették meg, úgy összeverik, hogy intenzív osztályra kerül. Egy másik sértettet pedig kifejezetten csicskáztattak: éveken keresztül arra kényszerítettek, hogy munkát végezzen nekik. Volt olyan is, hogy a sértettet és annak anyját a kocsijuk után kötötték, úgy húzták őket.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Az aki felvett nyolc millát lakásra a "háromszobaháromgyereknégykerék akcióban" és visszafizetett már ugyanennyit, de még van 8 millió tőketartozása, és 15 millió kamatterhe, miközben a Matolcsy-Orbán megmentés után 33-ról száz fölé nőtt a havi részlete, és még 28 évig fizetnie kell, az minek nevezhető?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
Véletlenül sem rejtett erőforrások voltak sem az áldozatok, sem az elkövetők!
KisGenyo
Aki ilyenektől kér kölcsön, az maximálisan meg is érdemli. Dolgozik az evolúció! XD
nezelodo
Az aki felvett nyolc millát lakásra a "háromszobaháromgyereknégykerék akcióban" és visszafizetett már ugyanennyit, de még van 8 millió tőketartozása, és 15 millió kamatterhe, miközben a Matolcsy-Orbán megmentés után 33-ról száz fölé nőtt a havi részlete, és még 28 évig fizetnie kell, az minek nevezhető?
Jozefina
eltolcsyt is el tudom képzelni, ahogyan fut az autó után, húzva maga után orbánt!!!???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.