Eszméletlen állapotok a Szent László Kórházban – "gyermekek fognak meghalni" – írtuk vasárnap. Cikkünkben egy anyuka tapasztalatairól számoltunk a Szent László kórházból, ahol a gyermeke betegsége miatt töltött el jópár napot.

Az anyuka Facebook bejegyzésére reagált az intézményből Dr. Müller Péter orvosigazgató:

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Gyermekinfektológiai Osztályával kapcsolatban valótlan állítások jelentek meg egy közösségi oldalon. Fontosnak tartjuk, hogy a kórház álláspontját is kifejtsük az említett témában.

Az osztályon az orvosok és ápolók megfelelő létszámát folyamatosan biztosítani tudjuk, az összes orvos álláshely betöltött. Ápolóból 25 fő dolgozik az osztályon, 3 álláshely betöltetlen, melynek feltöltése folyamatban van. A rendelkezésre álló ápolói létszámmal, túlórák igénybevételével tudjuk biztosítani a megfelelő ellátást.

Ügyeleti időben 1 orvos tartózkodik az osztályon és további egy pedig készenlétes ügyeletes, aki bármikor behívható, amennyiben ezt a beteglétszám indokolttá tenné. Az ápolók létszáma a posztban leírtnál magasabb, a hétvégén is emeletenként és műszakonként minimum 2 fő dolgozik az osztályon. Létezik úgynevezett szakmai prioritási sorrend, amelyet a személyzetnek mindenkor be kell tartania, de két órás várakozási idő nem fordulhat elő.

A dolgozóink teljes szabadságidejét valóban nehezen tudjuk kiadni, de olyan, hogy valaki huzamosabb ideje nem tudott egyáltalán szabadságra menni, ilyen nem fordulhatott elő.

Egyik kórháznak sincs előírva, hogy a beteg gyermekekkel tartózkodó szülőnek komfortos elhelyezést kell biztosítania. Mindezt egy ombudsmani jelentés is megállapította.

Ettől függetlenül törekszünk arra, hogy segítsünk az itt tartózkodó szülőknek. Múlt évben adományként kaptunk néhány kempingágyat, melyek sajnos egytől egyig tönkrementek. Két hónapja szintén adományként érkeztek matracok, ezeket tudjuk biztosítani. De ezt nem kötelező igénybe venni, a szülőknek is lehetőségük van arra, hogy meghatározott típusú fekhelyet, matracot behozzanak magukkal.

Ugyancsak az egészségügyi intézmények nagy részéhez hasonlatosan instant teát biztosítunk a betegosztályok számára. Ezt részben az osztályok, részben pedig az ápoltak hozzátartozói kevernek be. Az 1 éves kor alatti gyermekek a tápszerkonyhában főzött teát kapják, 1-3 év közöttiek számára pedig a betegosztályokon forralják a szükséges vizet. 3 éves kor felett pedig, amennyiben jelen van hozzátartozó, akkor számára biztosítjuk a szükséges instant teát és a kancsót. Kérés esetén természetesen a 3 év felettiek számára is elkészítik kollégáink a teát. Mindezen gyakorlat azért népszerű, mert nagyon sokan például hidegen szeretnék inni a teát, így ez mindezen eljárással könnyen megoldható.

A négy gyermekorvos közelmúltban történő távozásáról szóló állítás teljes mértékben valótlan, a Gyermekinfektológiai Osztályon utoljára 2015. májusában mondott fel egy orvos.

A kórház dolgozói és vezetősége minden erejével és szaktudásával arra törekszik, hogy betegeink számára megkönnyítse a gyógyulás folyamatát, és ez különösen igaz a beteg gyermekekre.

Dr. Vályi-Nagy István főigazgató megbízásából,

Tisztelettel:

Dr. Müller Péter

orvosigazgató

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
A fő igazgató és az orvos igazgató szerintem soha nem jár az osztályokon. Vajon ki nevezte ki őket és ,ilyen céllal. Inkább hiszek az anyukának!!! Valamennyi kórház, valamennyi főigazgatója, igazgatója felelős az általa vezetett gyógyintézet működéséért. Ha nem tudják rendeltetésszerűen működtetni, akkor mondjanak le, de nem teszik, mert horror fizetésekért nagyon jól el vannak!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@1magyar: Megfogtad a lenyeget...:o))) Maga a szuletesek SZAMA, es nem a leendo eletek minosege a fontos ennek a sopredeknek... (07.05-re)
bencemacska
@bencemacska: Ma M.o-n ez bizony az!!! Már évek óta csak a fordítottjával találkoztam!
No ehhez hozzátartozik, hogy csak január óta indult egy műtét előtti szívvizsgálat elvégzésének szükségessége. (Másfél napos kórházi ápolással!) Egyszer már volt időpont, de helyhiány lépett fel, két hét halasztás következett. Tegnap már ágy jutott, de műtőkapacitás nem. Ma még várunk a tapsra!!!
Egyenlőre valami jó ötlet kellene, amivel látogatási idő előtt be tudok jutni!
bencemacska
@karma1: Elnézést, nem magammal akartam beszélgetni, hanem veled. De úgy látszik nem vagyok jó passzban!
karma1
@bencemacska: JAJ! Amit irtal, olyan, mint egy horror-regeny... Csak nagyon vigyazz Magadra, es gyere vissza nagyon egeszsegesen, Kedves !
bencemacska
@karma1: Köszönöm, de nem én vagyok ott, hanem a férjem, én most csak szeretnék bejutni mire kihozzák a műtőből. Megígérte, telefonál mielőtt beviszik!
karma1
Mindegy, az en kivansagom eredetileg is az volt, hogy aki beteg Nalatok, az a szemely legyen teljesen egeszseges, es a leheto legkisebb traumaval elje meg a korhazban toltott kotelezo idot. De valoszinu Te is csak akkor tudsz majd ide visszajonni, ha a ferjed mar teljesen jol lesz. Mindkettotoknek kitartast es jo szerencset - na meg jo orvosokat kivanok! ...:o))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.