Régi barátai sem tudják elérni a menekülteket elgáncsoló egykori operatőrnőt. Nyolc hónappal a botrány után felszámolta korábbi életét – írja a BorsOnline.

Hónapok óta nem látták egykori kollégái László Petrát. A tavaly szeptemberben, a röszkei határnál történtek nemzetközi botránnyá dagadtak, az operatőrt elbocsátották az N1 Tv-től, állítása szerint az élete teljesen összeomlott. László Petrát többen is feljelentették, mivel videofelvétel is bizonyította, hogy 2015. szeptember 8-án, munkája végzése közben belerúgott egy menekült férfiba, egy kislányba, egy gyermekével menekülő szíriai apát pedig elgáncsolt. Az ex-operatőrt garázdasággal gyanúsították meg, kedden kiderülhet, emelhetnek-e ellene súlyosabb bűncselekmény – közösség tagjai elleni erőszak – miatt vádat.

A botrány óta László Petra háromszor állt nyilvánosság elé, legutoljára tavaly októberben. Egy orosz hírportálnak jelentette be, Oroszországba költözik, ha itthon minden eljárása lezárul.

Egy barátja tudni véli: László Petra felszámolta itteni életét és családjával már elhagyta Magyarországot. Csak az tudja elérni, akivel ő akar beszélni. Ha vádat emelnek ellene, a bírósági eljárás nélküle is lefolytatható.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Putyin propagandamédiája két kézzel kap az ilyenek után. Ott még sokra viheti. A riporter feladata pedig a tudósítás és nem védtelenek rugdosása, gáncsolása.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@fekete: Csak a félreértés elkerülése végett. Minden migráns aki megszegi a törvényünket azt el kell ítélni és kiutasítani. De álhírekkel csak elhitelteleníti magát. A köztévé híradója például leadott egy olyan youtube videót, amiről azt állították, hogy a kölni erőszakos cselekményeket mutatja be. Kiderült, hogy a felvétel 2012-ben Kairóban történt.
teuton
@fekete: 1100 szemelyt megeröszakoltak? Kik? Az adatokat honnan szedted? Es ha valoban 1100 eröszak törtent, hanyat iteltek el idaig? Szerb "keresztenyek" hany muszlim nöt eröszakoltak meg es hany muszlim ferfit/gayrereket vegeztek ki Srebrenicaban? Erröl nem irt a kurucinfo?
silber13
.@Peller Anikó: 05-10. 11:03-ra:Te ezt komolyan gondolod, vagy csak a Krokogyilból idézted?:-)))
pagoda
Nagyon helyes, a vizsgálatot és a tárgyalást nélküle is le kell folytatni!
qrfly
@Peller Anikó: csipázom az ilyen vagány csajszikat !! ha a kezem közé kaphatnálak...két napig csak azt KIABÁLNÁD: ÉJJENKOSUTLAJOS!!!
Peller Anikó
@pagoda: itt a videó, a tisztánlátás végett (bár ez mindenkinek nem adatik meg),
444.hu/2015/09/09/uj-felvetel-kerult-nyilvanossagra-laszlo-petrarol/

@qrfly: vigyázz mert csótány

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.