A Fidesz szerint a bevándorláspárti erők újra aktivizálják magukat, hogy bosszút álljanak Magyarországon a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás elrendelése miatt.

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében az Amnesty International (AI) közleményére reagált. Az AI azt írta, hogy az emberi jogok széles körű korlátozását lehetővé tevő terrorellenes intézkedések bevezetésére ad lehetőséget a kormány számára az alaptörvény, a rendőrségi törvény, a nemzetbiztonsági szolgálatokról, valamint a honvédelemről szóló törvények tervezett módosítása.

A Fidesz szerint a bevándorláspárti szervezetek ismét nyomást akarnak gyakorolni a kormányra, a baloldal és a brüsszeli politikusok mellett újra támadásba lendültek Magyarország ellen. Korábban a fizikai és a jogi határzár ellen léptek fel, most a népszavazást és a terrorizmus elleni akciótervet támadják, mert nemcsak támogatják, hanem segítik is az Európa felé tartó illegális bevándorlást – írták. Úgy folytatták: az AI nemzetközi kampányt folytat a bevándorlók beengedéséért és betelepítéséért. "Ezek a szervezetek is azt szeretnék, ha a magyar emberek csendben tűrnék, és szó nélkül hagynák, hogy Brüsszel döntsön helyettük a bevándorlók betelepítéséről."

Érkezzen bármilyen nyomás, "kitartunk a népszavazás megrendezése és a terrorizmus elleni akcióterv végrehajtása mellett", mert ezek a magyar emberek jogait és biztonságát szolgálják – olvasható a közleményben.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Na wazze, megint "báncsák a magyarokat" ! Holott egy mocskos, tetves, sunyi, szabadrabló hordának adnak a pofájára ! Mert megérdemli !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
@pbalage: Ha kérhetnélek, szeretném, ha toporzékolás közben emelt hangon, durva szavakkal illetnéd a levél feladóját. Már csak a dramaturgiai összhatás okából kifolyólag... :-)))
Bringás
Tekintélyes? :)))))))))))) Bűnbanda!
pbalage
@eugen4402: ... remélem így megfelelő...
Toby
@Bringás: Amennyiben összemosod magad velük, szaros leszel !

Nem "bennünket" hanem egy szarházi, mocskos rezsimet ! Nagy különbség !
Bringás
@Toby: Nekem semmi közöm az AI-hez. A szarháziakat nem tám ogatom Csak a Fideszt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.