A Pallas Athéné Alapítványok önkéntesen kérelemmel fordultak pénteken a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB), amelyben kérik az eddigi gyakorlatuk felülvizsgálatát és egyben indítványozzák az ajánlatkérői státuszukkal kapcsolatos döntéshozatalt – közölték az alapítványok pénteken az MTI-vel.

Kérelmüket az alapítványok azzal indokolták, hogy az ajánlatkérői minőség megítélésével kapcsolatban kialakult vitás helyzet megnyugtató rendezése érdekében fordultak a döntőbizottsághoz.

Közleményükben azt írták: a Pallas Athéné Alapítványok álláspontja szerint az Alkotmánybíróság március 31-i döntése szükségessé teszi az eddigi beszerzési gyakorlatuk felülvizsgálatát, és mivel az alapítványok a törvények előírásai szerint járnak el, szükségszerűnek érzik, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálja meg és hozzon döntést az eddig gyakorlatukkal és a jövőbeni beszerzési tevékenységükkel kapcsolatban.

Az Ab márciusban államfői indítványra megállapította, hogy az MNB alapítványai, illetve többségi tulajdonában álló gazdasági társaságai által kezelt adatok megismerését korlátozó törvényi szabályozás, és visszamenőleges hatályba léptető rendelkezései alaptörvény-ellenesek. A testület határozatában kiemelte: a jegybank közfeladatot lát el, kizárólag közpénzzel gazdálkodik, ezért az átláthatóság és a közélet tisztasága érdekében a nyilvánosság előtt elszámolással tartozik. Továbbá csak feladataival összhangban hozhat létre gazdasági társaságot, alapítványt, így az általa nyújtott vagyoni hozzájárulás nem veszíti el közpénz jellegét.

A jegybank alapítványainak működését ellenzéki pártok többször kifogásolták, egyebek mellett a közbeszerzési szabályok be nem tartása miatt.

Az MSZP-s Tóth Bertalan április 26-án sajtótájékoztatón az alapítványok több szintű ellenőrzését javasolta, egyebek mellett azért, hogy kiderüljön, "miért nem tartották be az alapítványok a közbeszerzési törvényt". A politikus közölte, közérdekű bejelentést fog tenni a KDB-nél, hogy vizsgálja meg, milyen következményekkel jár a közbeszerzési szabályok megsértése.

Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagja április 28-án sajtótájékoztatóján az alapítványokkal kapcsolatban azt mondta: "nincs olyan törvényi tényállás, amelyik büntetné, ha nem írnak ki közbeszerzést", de a PM szerint a hanyag kezelés és a gazdasági csalás miatti feljelentés ebben az esetben megállja a helyét.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
hosszú és alapos vizsgálat lesz.
nem lennék a matolcsy helyében
dr. prédikátor
Vajon kivel vizsgáltatnák??? Valamelyik fütyiszes haverral???
karma1
@dr. prédikátor: Mi lenne? Ugyanaz, mint vida ildi eseteben, aki kivizsgalhatta a sajat helyzetet, es erdekes modon arra jutott, hogy o semmiben nem tevedett, semmit nem csinalt rosszul!
De azt hiszem, ez az 5 alapitvany sokkal komolyabb vizsgalatra szamithat: maga kuszaszem fog erdeklodni az alapitvanyok mukodeserol, es persze arrol, hogy ki vasarolta fel azt a sok eladatlan matolcsy orokerteku kiadvanyt, amit o irt, es 4 nyelvre lefordittatott? Es akkor majd felvilagositjak ot, hogy "hat fonok, maga vo't az"...oszt jonapot...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.